Amerikai orosz nagykövet: ismét közelebb kerültünk a nukleáris armageddonhoz

Oroszország amerikai nagykövete szerint a nyugati országok a nukleáris armageddon felé terelik a világot azzal, hogy szegényített uránnal töltött lőszereket szállítanak Kijevnek – írja a RIA Novosztyi, amelyről a Mandiner számolt be.

Anatolij Antonov kijelentette, a „felvilágosult” Nyugat, élén Washingtonnal, úgy döntött, az emberiséget veszélyes vonalra tereli, folyamatosan halálos fegyverek érkeznek Ukrajnába, amelyek civileket, lakóövezeteket, iskolákat, kórházakat és óvodákat pusztítanak. A diplomata felhívta a figyelmet arra is, hogy a szegényített uránnal töltött lőszerek használata során radioaktív por csapódik ki, amely rendkívül mérgező, és rákot okozhat.

A brit védelmi minisztérium közleménye szerint a szegényített urániumtartalmú páncéltörő lövedékeknek az orosz vezetők kijelentéseivel ellentétben semmi közük a nukleáris fegyverekhez. A közlemény előzményeként Annabel Goldie, a londoni védelmi tárca államtitkára egy írásos parlamenti kérdésre válaszolva közölte, hogy Nagy-Britannia az Ukrajnának szánt tizennégy Challenger 2 harckocsival együtt lőszert is átad, és a szállítmányban olyan páncéltörő lövedékek is szerepelnek, amelyek szegényített urániumot tartalmaznak. Az államtitkár szerint ezek az eszközök nagyon hatékonyan használhatók a korszerű harckocsik és páncélozott járművek ellen.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott moszkvai tárgyalásai után a londoni bejelentésre utalva azt mondta, hogy Oroszország kénytelen lesz reagálni, „ha a kollektív Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be”. Putyin szavaira reagálva a brit védelmi minisztérium leszögezte: a szegényített uránium a páncéltörő eszközök „szabványos összetevője, és semmi köze a nukleáris fegyverekhez”.

A tárca közleménye szerint ezt Oroszország is tudja, de ennek ellenére szándékos félrevezetéssel próbálkozik. A londoni védelmi minisztérium szerint a brit tudományos akadémia szerepét betöltő Royal Society és más szervezetek tudósai által végzett független kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy a szegényített urániumot tartalmazó lőszerek alkalmazásának valószínűleg csekély hatása van az emberi egészségre és a környezetre. A tárca hangsúlyozta, hogy a brit hadsereg évtizedek óta használ szegényített urániumot páncéltörő lövedékeiben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A BBC brit közszolgálati médiatársaság által idézett szakértők szerint a szegényített uránium rendkívül nagytömegű anyag, 1,7-szer sűrűbb, mint az ólom, és így lehetővé teszi, hogy a lövedékek áthatoljanak a harcjárművek páncélzatán, sőt még az acélon is. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedd este a BBC beszámolója szerint közölte, hogy az Egyesült Államok nem küld Ukrajnának semmiféle olyan muníciót, amely szegényített urániumot tartalmaz.

Kapcsolódók

Kimaradt?