Alapítója szentté avatásának 400. évfordulóját ünnepli a jezsuita rend

Alapítója, Loyolai Ignác szentté avatásának 400. évfordulóját ünnepli a jezsuita rend.

Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek este 6 órakor a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban mutat be szentmisét. A magyar rendtartomány a templomaiban az ünnepi hétvégén összegyűlt adományokat az ukrajnai háborúból menekültek javára ajánlja fel.

Inigo Lopez Loyola Baszkföldön született 1491-ben. Fiatal katonaként kicsapongó életet élt. A fordulat 1521. május 20-án következett be életében, amikor Pamplona ostroma közben eltalálta egy ágyúgolyó. Gyógyulásának hosszú és fájdalmas hónapjai alatt vallásos szövegeket olvasott Jézus és a szentek életéről, ennek hatására megtért, nevét pedig Antiochiai Szent Ignác iránti tiszteletből Ignácra változtatta. 1534. augusztus 15-én hat társával szegénységi és tisztasági fogadalmat tett, az általa alapított jezsuita rend, hivatalos nevén Jézus Társasága működését III. Pál pápa 1540-ben hagyta jóvá.

A rendalapító 1556. július 31-én halt meg Rómában, holtteste 1587 óta az Il Gesu templom oltára alatt nyugszik. 1609-ben V. Pál pápa boldoggá avatta, 1622. március 12-én XV. Gergely pápa a szentek közé emelte.

A jezsuita rend 2021 májusától világszerte Szent Ignác-évvel emlékezik a rendalapítóra megtérésének 500. évfordulóján. Az idén július végéig tartó emlékév magában foglalja Loyolai Ignác szentté avatásának 400. évfordulóját is.

Kapcsolódók

Kimaradt?