Agresszív retorikára épült Joe Biden évértékelő beszéde – Putyint és Trumpot is támadta

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön közel félórás késéssel mondta el az unió helyzetéről szóló (State of the Union) évértékelő beszédét, amely az utolsó a jelenlegi mandátumában. A beszéd agresszív retorikára épült, amelynek célja egyértelműen az volt, hogy meggyőzze az aggódó demokratákat, akik kételkedtek abban, hogy jelöltjük készen áll arra, hogy szembenézzen Donald Trumppal, vélik az elemzők.

Ebből a szempontból sikerrel járt, állapítja meg a BBC. Az amerikai elnök lendületesen beszélt, egyszer sem zavarodott össze, időnként felháborodásának adott hangot. „Pontosan célba talált" – mondta az egyik demokrata képviselő az elnöknek a beszéd végén. A Fehér Ház pontosan ezt akarta közvetíteni, eloszlatva a 81 éves elnök korával és energiájával kapcsolatban felmerülő kétségeket. Joe Biden több mint egy órás beszédét azzal zárta: „Tudom, hogy talán nem úgy nézek ki – de már egy ideje itt vagyok. És amikor az ember eléri az én koromat – néhány dolog világosabbá válik, mint valaha" – mondta a 81 éves elnök. „Hiszek önökben, az amerikai népben. Önök az okai annak, hogy soha nem voltam még ilyen optimista a jövőnkkel kapcsolatban" – mondta Biden, és arra buzdította az amerikaiakat, hogy építsék együtt ezt a jövőt.

„Mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok. Semmi sem haladja meg a képességeinket, ha együtt cselekszünk" – fejezte be beszédét Biden.Fotó: Joe Biden/XA beszéd során a Kongresszustól a határvédelemről szóló törvény minél hamarabb elfogadását kérte. Az elnök az unió helyzetéről szóló kongresszusi beszédében azt mondta, hogy készen áll a határon kialakult helyzet kezelésére, ha aláírásra elé kerül az erről szóló törvény, számol be az MTI.

Egyben azzal vádolta elődjét, hogy nyomást gyakorol a Kongresszus republikánus tagjaira, hogy akadályozzák a törvény elfogadását. Joe Biden beszédében számos alkalommal utalt Donald Trumpra, ám egyetlen alkalommal sem mondta ki a nevét, csak mint elődjét említette.

A Kongresszusban elmondott beszédében Joe Biden azt mondta, hogy elnökségének eddigi három éve alatt 14 millió munkahelyet hozott létre, a munkanélküliség 50 éves mélyponton van, valamint 1000 milliárd dollárral csökkent az ország államháztartásának hiánya.

Elmondta, hogy az Egyesült Államok a „világ termelési fővárosává" vált, amely a belföldön megtermelt árukat exportálja. Hozzátette, hogy gazdaságpolitikájának eredményeként belföldön 650 milliárd dollárnyi beruházás jött létre.

A tartós infláció okozta lakossági közhangulattal kapcsolatban azt mondta, hogy időt vesz igénybe, amíg a gazdasági intézkedések eredményeit az emberek érzékelik.

Joe Biden évértékelő beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok ideiglenes kikötőt hoz létre a Földközi-tengeren a Gázai övezet partjainál humanitárius feladatok ellátására. Közölte, hogy az amerikai hadsereg alakítja ki a létesítményt, de hangsúlyozta, hogy amerikai katonák nem lépnek majd a szárazföldre. Hozzátette, hogy a humanitárius segítségnyújtás nem lehet másodlagos.

Az Izrael és a Hamász közötti háborús konfliktusról közölte: folyamatosan azon dolgozik, hogy létrejöjjön egy hathetes átmeneti tűzszünet, amely lehetőséget ad a Hamász fogságában lévő túszok kiszabadulására és segélyek bejuttatására, valamint egy tartós tűzszünet kidolgozására.

Évértékelő beszédében az amerikai elnök kitért az Ukrajnában zajló háborúra is, és Ukrajna támogatására szólított fel, emlékeztetve arra, hogy a Kongresszus akadályozza Ukrajna további katonai támogatását. Joe Biden úgy vélte, hogy a demokrácia támadás alatt áll az Egyesült Államokon belül és kívül is. „Ha valaki ebben a teremben azt hiszi, hogy Putyin megáll Ukrajnánál, biztosíthatom önöket, hogy nem fog" – figyelmeztetett. „Az én üzenetem Putyin számára egyszerű: nem megyünk el, nem hajolunk meg, nem állunk félre. A történelem figyel" – mondta Biden.

A State of the Union beszéd az amerikai elnökök hagyományos évértékelője, amelyet minden év első hónapjaiban tartanak a Kongresszus, a kormány és a Legfelsőbb Bíróság tagjai, valamint meghívott vendégek részvételével. Az esemény hagyományosan az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt politikai beszéde, különösen választási években.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?