A lengyel szejm heves vitát követően jóváhagyta a médiatörvény módosítását

Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását.

A szavazási eredmény azt mutatja, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) vezette frakció képes keresztülvinni legalább egyes tervezeteit a parlamentben azt követően is, hogy az egyik kisebb párt, az Egyetértés szerdán kilépett a kormánykoalícióból.

A szenátus elé kerülő törvénymódosítás mellett a 460 fős szejmben 228-an szavaztak, 216-an ellenszavazatot adtak le, tíz honatya tartózkodott.

A szejm döntése szerint az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban bejegyzett cégek csak akkor kaphatnának médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha nem függenek az EGT-n kívüli jogi személytől | Fotó: Sputnik International

Nemmel szavazott az ellenzéki képviselők mellett az Egyetértés öt képviselője is, míg a párt másik öt tagja a tervezet mellett tette le voksát. Támogatta a módosítást az ellenzéki Kukiz´15 párt három tagja, valamint két független honatya is.

A szavazásokra azt követően került sor, hogy az alsóházi ülést ellenzéki indítványra szerda délután eredetileg szeptemberre elnapolták. Harminc képviselő kezdeményezésére, a voksolás formai hibáira hivatkozva azonban Elzbieta Witek házelnök újbóli szavazásra bocsátotta a témát. A második körben a képviselők többsége – köztük a Kukiz´15 három képviselője, akik állításuk szerint eredetileg tévedésből szavaztak az elnapolás mellett – már a kormánytáborral együtt voksolt. A szavazás megismétlése heves bírálatokat váltott ki az ellenzéki padokban.

Az ellenzéki bírálatokat kiváltott módosítás szerint az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban bejegyzett cégek csak akkor kaphatnának médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha nem függenek az EGT-n kívüli jogi személytől. Ezt többen az amerikai tulajdonú TVN24 ellen irányuló lépésként értelmezik.

A szerdai parlamenti munkálatok során viszont a PiS olyan pontosítást iktatott be a tervezetbe, mely az előterjesztők szerint időt ad a csatornának, hogy alkalmazkodjon az új előírásokhoz. A külföldi cégeknek már korábban odaítélt, kilenc hónapon belül lejáró működési engedélyeket ugyanis meghosszabbítanák hét hónappal, egyben a már folyamatban lévő engedélyeztetési eljárásokat hét hónapra felfüggesztik.

Az amerikai Discovery tulajdonában lévő, de hivatalosan Hollandiában, az amsterdami Schiphol repülőtér területén bejegyzett, Polish Television Holding BV nevű cég által felügyelt TNV24 működési engedélye elvileg szeptember 26-án jár le.

Az engedély meghosszabbításáról júliusban szavazott a magán rádió- és tévécsatornák regisztrálásáról döntő és a szólásszabadság felett őrködő lengyel országos rádió- és televíziótanács (KRRiT). A szavazás eredménye döntetlen volt, a testület éppen a TVN24 tulajdonosi viszonyai miatt nem jutott dűlőre.

A törvénymódosítás a PiS szerint nem irányul semmilyen konkrét csatornaműködtető ellen, hanem azokat a kockázatokat védené ki, melyeket a lengyelországi média megszerzése jelentene például oroszországi vagy kínai cégek által.

Az ellenzék szerint a tervezet veszélyezteti a szólásszabadságot. A módosítás ellen a múlt héten ugyanezen indokkal amerikai szenátorok egy csoportja is felszólalt.

Kapcsolódók

Kimaradt?