A határon túliakról is szó volt a parlamentben, Magyar Péter a poloskázást emlegette

A határon túli magyarok is szóba kerültek kedden a magyar parlament ülésén. Üzengetés lett a vége. 

Németh Zsolt (Fidesz) arról beszélt, hogy a posztkommunista erők kiesése az Országgyűlésből új helyzetet teremt, és érdemes lenne élni a lehetőséggel, hogy nemzeti konszenzust alakítsanak ki a nemzetfelfogás kérdésében. Egy olyan együttműködési modellt kellene építeni az egyes nemzetrészek viszonyában, amelyben minden politikai erő részt vesz – közölte. Úgy vélte, a nemzetpolitikában nélkülözhetetlen a politikai be nem avatkozás elvének a tiszteletben tartása, valamint a kölcsönös tiszteleten alapuló hangnem. Meg kell óvni az elmúlt 36 év eredményeit a határokat átívelő nemzetegyesítés terén – jelentette ki.

Magyar Péter válaszolt Németh Zsoltnak Fotó: Tisza Párt Facebook oldal

Az MTI által idézett Németh Zsolt azt kérte, rögzítsék azt a százalékot a magyar költségvetésben, amelyet a határon túli magyarokra fordíthatnak. 2006-ban felszámolták azt a kutatóműhelyt, amelyet Magyarságkutató Intézetnek, Teleki Intézetnek hívtak, ennek az újraalapítása hozzájárulhatna ahhoz, hogy tudományosan megalapozottabb döntések születhessenek a nemzetpolitikában – vélekedett. Magyar Péter miniszterelnök úgy válaszolt, hogy a képviselő a nemzet egységéről beszélt, de az ő „miniszterelnöke, Orbán Viktor” 2025 márciusában „lepoloskázta magyarok millióit”, és a legutóbbi tusványosi rendezvényen Németh Zsolt a korábbi kormányfőnek felolvasott egy kérdést arról, hogy „poloskahadjárat van Magyarországon, az anyaországban a poloskák győztek”. Most itt mégis a nemzet egységéről beszél – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?