A csernavodai atomerőmű leállásával ironizált Magyar Péter
A magyar miniszterelnök csütörtöki sajtótájákoztatóján és Facebook-bejegyzésében is az ellenzéknek üzent, amikor a romániai atomerőmű leállását említette.
„A Mi Hazánk és a Fidesz hétfőn azt követelte, hogy csináljuk azt, amit a román atomerőműnél megtettek. Nem hallgattunk rájuk. A Paksi Atomerőmű most is működik, a román atomerőművet ma legalább 10 napra teljesen le kellett állítani” – írta Facebook-oldalán csütörtökön Magyar Péter. Mint beszámoltunk róla, a Nuclearelectrica leállította a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorát. A vállalat közleménye szerint a lépést a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése indokolta. A Nuclearelectrica közölte, hogy a szakemberek a Duna vízállás-előrejelzései alapján döntenek majd az atomerőmű újraindításáról. A vállalat hangsúlyozta, hogy a két reaktor leállítása teljesen biztonságos, környezetre, a lakosságra és a dolgozókra sem jelent veszélyt.

Magyar Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján az ellenzéknek üzenve megismételte, hogy míg Paks működik, addig a csernavodai atomerőmű már nem. Kifejtette: 145 ezer köbméter követ fognak a Dunába beépíteni, az első 35 ezer köbméterből a szakemberek elkészítik azt a keresztirányú kőbordát, amely már érdemben megemeli a vízszintet Paksnál. Mint mondta, pár héttel később - további 110 ezer köbméter kővel - megerősítik a medret, és megvédik az építményt attól, hogy a Duna sodrása idővel kimossa alóla a folyófeneket. Hozzátette: a szakemberek folyami naszád és szonár segítségével folyamatosan mérik a Duna medrének állapotát, a víz áramlását, sebességét, és ez így lesz a jövőben is.
CSAK SAJÁT