A bíró átmenetileg elutasította a Hunter Biden-vádalkut

Fotó: Agerpres/EPAA bíró visszaküldte a Hunter Biden-vádalku szövegét a jogászoknak szerdán az elnök fiának adóvisszaélés miatt tartott első bírósági meghallgatásán.

Maryellen Noreika, Delaware állam szövetségi kerületi bírója a meghallgatáson aggályait fejezte ki az elnök fiának ügyvédei és az ügyészség között létrejött vádalku szövege miatt. A bíró az ellen emelt kifogást, hogy a vádalku elemeként szereplő tiltott fegyverbirtoklási ügyben azt kötötték ki, hogy Hunter Biden ellen adóbűncselekmény ügyében újabb eljárás nem indul a jövőben.

Az eredeti várakozások szerint szerdán Hunter Biden bűnösnek vallotta volna magát két rendbeli kisebb súlyú adóbűncselekményben, az ügyészek pedig ennek fejében nem börtönt, hanem próbaidő kiszabását kérték volna a bíróságtól. A vád szerint Hunter Biden 2017-ben és 2018-ban is elmulasztotta 100-100 ezer dollár adó megfizetését 1,5 millió dollár évenkénti jövedelme után.

Az elnök fia elleni bűntetőeljárás másik eleme tiltott fegyverbirtoklás volt, ugyanis nyilvántartott kábítószer-használóként nem juthatott volna lőfegyverhez, 2018 októberében mégis rendelkezett egy pisztollyal. A vádalku részeként ebben az ügyben a bírósági tárgyalást megelőző, úgynevezett elterelő eljárásban állapodtak meg az ügyvédek és ügyészek. Tiltott fegyverbirtoklásért akár 10 év börtönbüntetés is kiszabható az amerikai törvények szerint.

A bírósági eljárást komoly politikai figyelem övezi az Egyesült Államokban, ami árthat Joe Biden számára, aki már megkezdte elnöki újraválasztási kampányát. A vádalku Hunter Biden ügyvédeinek szándéka szerint lezárja az ügyfelük ellen 5 éve indított nyomozást és eljárást, miközben a republikánus politikusok azt mondják, hogy túlságosan méltányos megállapodás született.

Kapcsolódók

Kimaradt?