A belga kormányfő feljelentette a rádióst, aki a „levadászására" biztatott

Alexander De Croo belga miniszterelnök feljelentést tett a flamand Waregem 1 rádió egyik műsorvezetője ellen, aki egy szerdai adásban arra biztatta hallgatóit, hogy vadásszák le" a miniszterelnököt.

A műsorvezető a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletről szóló hír beolvasását követően tette a megjegyzést, arra biztatva hallgatóit, hogy próbáljanak szerencsét „a biztonsági intézkedések ellenére" – közli a La Libre Belgique című belga napilapra hivatkozva az MTI.

A műsorvezető a belga kormányfőre utalva műsorában azt mondta: a biztonsági intézkedések ellenére látható, hogy meg lehet ölni egy miniszterelnököt, „ezért azt mondanám, hogy hajrá".Fotó: Alexander De Croo Facebook oldalaAlexander De Croo hivatalán keresztül közzétett üzenetben azt írta: „míg a véleménynyilvánítás szabadsága szent, az erőszakra való felszólítás büntetendő, és a műsorvezető arra bátorította hallgatóit, hogy cselekedjenek".

A miniszterelnöki hivatal közölte továbbá: a kormányfő folytatja kampányát a június 9-én esedékes belga parlamenti választások előtt.

A rádiócsatorna közleményt tett közzé honlapján, amelyben bejelentették: „azonnali hatállyal felfüggesztette" alkalmazottját, és elítéli a „nem megfelelő megjegyzéseket". Hozzátették, egy rosszul elsült viccről volt szó, azonban a Waregem 1 úgy véli, hogy kollégájuk rosszul ítélte meg úgy az időzítést, mint a kontextust, a kijelentést nem lett volna szabad megtenni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?