A Szabadságpárt győzelmével új időszámítás kezdődik Ausztriában

Új időszámítás következik Ausztria életében, miután bekövetkezett a jósolt jobbratolódás a vasárnapi választásokon. Történelminek nevezték győzelmüket az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetői. Kemény kormányalakítási tárgyalások következnek.   

Az Európai Parlamentben a Patrióták Európáért frakciót erősítő FPÖ megnyerte a vasárnapi ausztriai parlamenti választás, a párt főtitkára történelminek mondta az eredményt. A Herbert Kickl vezette, jobboldali, sokak által szélsőjobboldaliként is emlegetett formáció a voksok 29,1 százalékát szerezhette meg. A második helyen Karl Nehammer kancellár konzervatív Osztrák Néppártja (ÖVP) áll a szavazatok 26,2 százalékával. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a voksok 20,4 százalékát tudhatja magáénak. Az exit poll szerint a liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) 8,8 százalékot, míg a Zöldek 8,6 százalékot szereztek.

A hvg.hu rövid lapszemlében foglalta össze az osztrák sajtóvisszhangot. A Kurier főszerkesztője úgy látja, hogy hiábavaló volt a kísérlet, ördögnek beállítani az FPÖ vehetőjét, így most új időszámítás következik Ausztria életében, miután bekövetkezett a jósolt jobbratolódás. Martin Gephardt rámutat: végképp lejárt a nagy pártok ideje, de arról nincs szó, hogy a tegnap fekete nap lett volna a demokrácia számára. A jövő inkább azoké, akik józanul ítélik meg az eredményt és bíznak az alkotmányban. Ezért Alexander Van Der Bellen államelnök bölcsen teszi, ha az FPÖ-nek adja a megbízást, hogy tárgyaljon a kormányalakításról. Mert ha nem, azzal csak újabb ütőkártyát ad Herbert Kickl pártelnök kezébe.

Óriási sikert aratott Herbert Kickl és csapata Fotó: Herbert Kickl Facebook oldala

A Die Presse szerint bejött Kickl trükkje, Karl Nehammer néppárti kancellár esélyhez jutott, a szociáldemokraták viszont katasztrofálisan leszerepeltek. A szabadságpárti vezér véghez tudta vinni a pártalapító Jörg Haider tervét: rekorderedménnyel le tudta győzni az egykor érinthetetlennek tűnő két nagy riválist, az ÖVP-t, illetve az SPÖ-t. Az FPÖ maga köré gyűjtötte az elégedetlenek igencsak tarka tömegét, ideértve a rendszer ellenségeit, valamint azokat, akik leragadtak a múltban. Hogy mit hoz a mostani választóvonal, az kiderül a következő hetekben, hónapokban. Kívülről úgy látszik, hogy Ausztria éllovas marad, amikor a populista jobboldal felemelkedéséről van szó. A szélsőjobb szándékosan tabukat szeg meg és bizonytalan, hogy miként viszonyul a demokráciához, illetve a jogállamhoz.

A magyar portál által idézett Der Standard rögzíti a tényt: Kickl azt ígérte, hogy erődöt csinál Ausztriából, azaz teljesen átalakítja az államot és ez bejött neki. „Pedig már hányszor temették a pártját, legutóbb az Ibiza-botrány után. Ám öt év alatt kivezette híveit a könnyek völgyéből, amihez radikális és kibékíthetetlen irányvonalat hirdetett meg. Megnyerte az elégedetlenek mind nagyobb tömegét, a vírustagadókat, és azokat, akiknek elegük lett a megélhetési költségek drágulásából. Mézes-mázos beszédűnek cseppet sem lehet nevezni, ellenben rendszeresen merített a náci idők szótárából. Meglovagolta, hogy erősödött a félelem és a bizonytalanság, és hogy mind többen bírálták a kormányt” - fogalmazott az osztrák ciikkszerző.

A Neue Kronen Zeitung főszerkesztője, Klaus Hermann biztosra veszi, hogy a következő hetekben fejek hullanak a veszteseknél, még a távozó kancellárra is rászámoltak. Mint írja, ha nem tudja megszerezni a miniszterelnöki posztot pártjának, akkor hamarosan eltűnik a süllyesztőben. A lap szerint az fölöttébb kétséges, hogy Kickl kancellár lesz. „Azonban  alighanem abból indul ki, éspedig joggal, hogy a nem is nagyon távoli jövőben új választások jönnek és akkor arat csak igazán történelmi sikert a Szabadságpárt számára" - fogalmazott a szerző.

Erősödnek a Patrióták. Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnap este gratulált az FPÖ-t vezető Herbert Kicklnek: „Újabb győzelem a Patriótáknak: történelmi FPÖ-győzelem Ausztriában” – írta a Twitteren. „Micsoda hétvége!! Csehország után a szomszédban is Patrióta-győzelem" - értékelte az ausztriai választás eredményét Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter vasárnap esti Facebook-bejegyzésében. „A Szabadságpárt még soha nem nyert parlamenti választást Ausztriában. Most viszont szövetségeseink végeztek az első helyen. Nem a háborúra, nem a migrációra és nem a genderpropagandára! Bravó, nagy-nagy gratuláció! Herzlichen Glückwunsch!" - írta a tárcavezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?