A Fehér Ház Ursula von der Leyent szeretné NATO-főtitkárnak

Szerdai brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány azt szeretné, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke lenne a NATO következő főtitkára.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap NATO-forrásai szerint a tagállamok azt remélték, hogy már a szövetség jövő heti vilniusi csúcstalálkozóján sikerül megállapodásra jutni a jelenlegi főtitkár, a tisztségében a héten egy évvel meghosszabbított Jens Stoltenberg utódjáról, de egyelőre nem sikerült közös jelöltet találni.

Fotó: Agerpres/EPA

Joe Biden amerikai elnök ugyanakkor Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, Németország volt védelmi miniszterét igyekszik rávenni a NATO-főtitkári tisztség elvállalására – írta NATO-illetékeseket idézve a brit lap.

A Daily Telegraph forrásai szerint Biden és von der Leyen között az elmúlt években szoros munkakapcsolat alakult ki, és ennek révén erőteljessé vált a transzatlanti együttműködés Kína, az ukrajnai háború és az éghajlatváltozás ügyében.

A lapnak nyilatkozó illetékesek szerint az Európai Bizottság elnöke mindemellett most már elsősorban az Egyesült Államok hírszerzési tájékoztatásaira hagyatkozik, miután az európai szolgálatok „elszámították magukat” az Ukrajna elleni orosz agresszió esélyének megítélésében.

A The Daily Telegraph forrásai szerint Ursula von der Leyen NATO-főtitkári kinevezését valószínűleg támogatná Emmanuel Macron francia elnök is, aki – az amerikai kormányhoz hasonlóan – ellenezte a tisztségre korábban esélyesnek tartott Ben Wallace brit védelmi miniszter jelölését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?