A CNN visszavette az élő adásban illetlenkedő kommentátorát

A CNN amerikai hírtelevízió visszavette kommentátorát, akit azért függesztettek fel állásából, mert egy videókonferencián, élő adásban illetlenül önmagát simogatta – jelentette az amerikai sajtó.

A 61 éves Jeffrey Toobintól nyolc hónappal ezelőtt váltak meg, mert a videón tartott konferencián, amelyet fő munkaadója, a The New Yorker című lap szervezett, a szünetben azt hitte, lekapcsolták a kamerákat, senki nem látja, és a nadrágjába nyúlt. Akkor, 2020 októberében a The New Yorkertől elbocsátották, de a CNN-nél csak felfüggesztették. Elsősorban jogi és napi politikai kérdésekkel foglalkozott.

Toobin jogász, publicista és több politikai könyv szerzője is. Csütörtöki visszatérésekor arról beszélt a publikumának, hogy „védhetetlen és rendkívül idióta dolog volt", amit tett, és bocsánatot kért. Elmondta, hogy az elmúlt hónapokban „megpróbált jobb ember lenni", terápiára iratkozott be, és jótékonykodik egy élelmiszerbanknál.

A CNN szóvivője bejelentette, hogy Jeffrey Toobin nemsokára ismét rendszeresen jelen lesz a képernyőn. Honlapján a hírtelevízió azt állította: több műsorvezető és vendég is említette, hogy szívesen látná Toobint megint a műsorokban.

Az amerikai sajtóban többen is ellenérzésekkel reagáltak Toobin visszatérésére. A konzervatív National Review munkatársa, Pradheep J. Shanker azt írta: „a CNN legalább abban tisztességes, hogy nincsenek újságírói normái". Meghan McCain, a néhai republikánus szenátor, John McCain lánya, akinek rendszeres műsora van az ABC televízióban, a műsorában ostorozta a CNN-t.”"Ez egy moslék. (...) Miért védi a média ezeket az öreg, fehér dinoszauruszokat? A kerek világon nincs olyan nő, akit egy televízió visszavett volna, miután azon kapják, hogy a kollegái szeme láttára önkielégítést végez" – mondta csütörtöki élő műsorában McCain.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?