Nem tehetnek többé partra menekülteket Olaszországban civil mentőhajók

A civil mentőhajók elfelejthetik, hogy migránsokkal a fedélzetükön kiköthetnek Olaszország kikötőiben, figyelmeztetett szombaton Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője. Az olasz hatóságok nem sokkal korábban megtagadták a Mission Lifeline nevű német civil szervezet Lifeline hajójának, hogy 220 emberrel a fedélzetén kikössön Olaszországban.

„Ismétlem: ezek a hajók elfelejthetik, hogy elérjék Olaszországot. Véget akarok vetni az embercsempészek és maffiózók üzletének” – írta Salvini a közösségi médiában. A dpa német hírügynökség által szélsőjobboldalinak nevezett Liga-vezér világossá tette, hogy a kikötési tilalom a Proactiva Open Arms, az SOS Méditerranée, a Sea-Watch és a Sea-Eye hajóira is vonatkozik, amelyek a tengeren vagy máltai kikötőkben tartózkodnak.Az olasz belügyminiszter hosszú ideje azzal vádolja a civil szervezeteket, hogy összejátszanak az embercsempészekkel, ám erre utaló bizonyíték a német hírügynökség szerint eddig nem került elő, a civilek pedig tagadják, hogy bűnözőkkel működnének együtt.

A Fidesz közleményben üdvözölte a döntést. A párt szerint Olaszországnak igaza van, amikor nem hagyja kikötni a „Soros-hajókat”, az illegális migrációnak véget kell vetni és Európa határait meg kell védeni.

Kapcsolódók

Kimaradt?