Libanonban 9 év után először tartottak parlamenti választásokat

Megkezdődött a szavazatszámlálás Libanonban, ahol kilenc év után először tartottak parlamenti választásokat.

Az Euronews beszámolója szerint a részvételi arány alacsony volt, a 47 százalékot sem éri el. A hatalomért eséllyel két politikai erő versenyez: a szunnita pártszövetség és a síita Hezbollah.

A kormányfő, Szaad Haríri fél évvel ezelőtt váratlanul lemondott szaúd-arábiai útján, és egy ideig bizonytalan volt, hazatér-e egyáltalán. A választások napján azt magyarázta, hogy csak körbe kell nézni, mi történik a szomszédos országokban, miközben náluk demokratikus választásokat tartanak, és máris nyilvánvalóvá válik, hogy Libanonban minden rendben van.

A törvényhozás 2009 óta háromszor hosszabbította meg mandátumát elsősorban a szíriai polgárháborúra hivatkozva mondván, hogy ilyen fenyegetettségben nincs helye hatalmi harcnak.

A síita félkatonai szervezet, a Hezbollah évek óta támogatja a szíriai kormányhadsereget, és Iránnak is térségbeli szövetségese.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?