Trump szerint meg lehetett volna akadályozni a párizsi terrortámadást

Franciaország felháborodott szombaton Donald Trump amerikai elnöknek a 2015 novemberében 130 életet követelő párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseire, miszerint enyhébb fegyvertartási szabályok mellett a támadókat előbb meg lehetett volna állítani.

„Franciaország határozottan elítéli Trump elnöknek a 2015. november 13-i párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseit, és követeli, hogy az áldozatok emlékét tartsák tiszteletben” – olvasható a francia külügyminisztérium szombat esti közleményében. A tárca szerint „Franciaország büszke arra, hogy biztonságos ország, amelyben a lőfegyverek vásárlását és tartását szigorúan szabályozzák. A bűnügyi statisztikák nem indokolják ennek a politikának a megváltoztatását. A szabad forgalomban lévő fegyverek nem jelentenek védelmet a terrortámadásokkal szemben, sőt elősegítik a merényletek kitervelését” – olvasható a közleményben.

Még e hivatalos reakció előtt nyilvánított véleményt Francois Hollande, aki a szóban forgó merénylet idején volt az államfő. „Szégyenletesnek” és „obszcén affektálásnak” nevezte Trump kijelentéseit, amelyek szerinte sokat elárulnak arról, hogy az amerikai elnök hogyan gondolkodik Franciaországról és arról, hogy a franciák mit tartanak értéknek, de meggyőződése, hogy a két ország közötti 

Trump ismét feltétlen támogatásáról biztosította az amerikai fegyverlobbi legjelentősebb szervezetét annak éves kongresszusán pénteken Dallasban. A Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) kongresszusán az amerikai elnök utalást tett arra, hogy kevesebb áldozattal járt volna a franciaországi terrorcselekmény, ha lettek volna fegyvert viselő civilek a környéken. Ha valaki rálőtt volna a terroristákra, „más lett volna a történet kicsengése”.

A támadók azonban időt hagytak maguknak és egyesével lőtték le őket. „Bum! Gyere csak ide. Bum! Gyere csak ide. Bum! – hajtogatta Trump, miközben pisztolyt formálva a kezével gesztikulált. Hangsúlyozta azt a véleményét is, hogy Franciaországnak vannak a legszigorúbb fegyvertartási törvényei. Mint mondta, „Párizsban senkinek sincs fegyvere”.

Trump a kongresszuson ígéretet tett arra, hogy amíg ő az államfő, megvédi az amerikaiak fegyvertartási jogát mostani formájában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?