Elkészült a világ leghosszabb tengeri hídja

55 km hosszú, kétszer három sávos híd köti össze Hong Kongot, Makaót és a kínai szárazföldet, felére csökkentve a korábbi út idejét, írja az Al Jazeera.

Hét évig építették, a szükséges négy alagúttal és négy mesterséges szigettel együtt. A többmilliárd dolláros projekten 14 ország szakértői dolgoztak, 60 Eiffel-toronynak megfelelő mennyiségű fémet használtak fel hozzá és a becslések szerint naponta 40 ezer jármű halad majd át rajt, köztük tíz percenként induló buszjáratok is.Egyelőre még nem tudni, hogy mikor nyílik meg a forgalom számára. Az építés magas költségei és a munkálatok során történt halálos balesetek miatt a híd megosztotta a közvéleményt.

Kapcsolódók

Kimaradt?