Csúcstalálkozót tarthat Észak- és Dél-Korea

Kielégítő megállapodáshoz vezettek Kim Dzsongun észak-koreai vezető és a dél-koreai küldöttség tárgyalásai – jelentette az észak-koreai állami média.

Kim Dzsongun vacsorán látta vendégül a tízfős dél-koreai delegációt, amelyet a nemzetbiztonsági hivatalt vezető Csung Ej Jong irányított. A megbeszéléseken egy esetleges csúcstalálkozóról is tárgyaltak. Kim 2011-es hatalomra kerülése óta ez volt az első alkalom, hogy dél-koreai küldöttséggel találkozott. Húga, Kim Jo Dzsong februárban egy delegációval felkereste Dél-Koreát a phjongcshangi téli olimpia idején.

A megállapodás megnyithatja az utat Észak-Korea és az USA tárgyalásai előtt. A vacsorán részt vett az észak-koreai vezető nyilvánosság előtt ritkán megjelenő felesége, Li Szol Dzsu és húga, Kim Jo Dzsong is.

A dél-koreai delegáció tagjai között van a titkosszolgálatot vezető Szu Hun, illetve az országegyesítési miniszter helyettese, Csung He Szung is. A tervek szerint további phenjani találkozók után még kedden hazatérnek.

Csung a látogatás előtt azt mondta: arra készül, hogy szót emeljen a Koreai-félsziget atommentesítéséért és a tartós béke megteremtéséért. "Átfogó megbeszélésekre számítunk a Korea-közi tárgyalások folytatásáról, valamint az Észak-Korea és a nemzetközi közösség – benne az USA – közötti párbeszéd lehetőségéről."

Phenjan és Washington is hajlandónak mutatkozik a tárgyalásra, de Donald Trump azt mondta: a közeledésre csak akkor kerülhet sor, ha Észak-Korea feladja atomfegyverkezési programját. Phenjan korábban azt állította, hogy ez sohasem fog megtörténni. A nemzetközi közösség súlyos szankciókkal sújtotta Észak-Koreát az ENSZ tilalma ellenére folytatott nukleáris fegyverkezése és rakétaprogramja miatt.

Csung és Szu a hét folyamán Washingtonba utaznak, hogy tájékoztassák szövetségesüket a phenjani tárgyalások eredményéről.

Kapcsolódók

Kimaradt?