Szíria, Ukrajna, Észak-Korea: az amerikai és az orosz fél egyeztetett

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval Észak-Koreáról, Szíriáról és Ukrajnáról - közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.

A tárca közleménye szerint a beszélgetésre kedden került sor. A kommüniké azonban nem tesz említést arról, hogy ki kezdeményezte az egyeztetést. A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy folytatni kell a munkát a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének diplomáciai megoldása érdekében.

A Heather Nauert külügyi szóvivő által aláírt közlemény arról tájékoztat, hogy a két külügyminiszter megvitatta az észak-koreai atomfegyverprogramot, és sem Rex Tillerson, sem Szergej Lavrov nem fogadja el Észak-Koreát atomhatalomként.

A politikusok szót ejtettek Szíriáról is. A szíriai konfliktus békés megoldása érdekében a genfi folyamat fontosságát emelték ki, s ezzel összefüggésben utaltak a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök által Vietnamban kiadott közös nyilatkozatra.

Az amerikai diplomácia irányítója a Kelet-Ukrajnában tapasztalható, erősödő erőszak miatt aggódva arra kérte az orosz felet, hogy az erőszak csökkentése érdekében küldje vissza képviselőit a közös ukrán-orosz koordinációs központba.

Oroszország az ukrán katonatisztek "tiszteletlenségére" hivatkozva decemberben hívta vissza képviselőit a Donyec-medence tűzszünetét felügyelő közös koordinációs központból. Moszkva lélektani és erkölcsi nyomásról beszélt, az ukrán fél azonban tagadta ezt. Egy héttel ezelőtt Angela Merkel német kancellár ugyanerről tárgyalt - szintén telefonon - Vlagyimir Putyinnal. A német kancellár által kezdeményezett telefonbeszélgetésben az orosz elnök azt mondta, hogy az ukránok "provokálták az oroszokat" és "akadályozták a munkájukat". Mindazonáltal a két politikus arról állapodott meg, hogy tanácsadóik közösen dolgozzák ki, hogyan lehetne olyan körülményeket teremteni a koordinációs központban, amelyek lehetővé teszik az orosz fél visszatérését.

Kapcsolódók

Kimaradt?