banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Újabb részlet derült ki az argentin tengeralattjáró eltűnéséről

Újabb részletet árult el az argentin haditengerészet szóvivője hétfőn arról, hogy mi vezethetett a flotta 12 napja eltűnt San Juan tengeralattjárójának katasztrófájához, közölve, hogy víz ömlött a hajó légszívójába, rövidzárlatot okozva az egyik akkumulátorban.

A 44 fős személyzet túléléséhez fűzött reményeket nagyrészt szertefoszlatták azok a jelentések, melyek szerint víz alatti robbanást észleltek abban a térségben, ahonnan november 15-én utoljára jelentkezett be a San Juan.

Nemzetközi akció indult a felkutatására

Azóta semmi jel nem érkezett a tengeralattjáróról, és a hajótestet sem találják, bár nemzetközi akció indult a felkutatására. Szakértők kezdettől fogva azt mondták, hogy a személyzetnek legfeljebb 10 napi levegőtartalék áll rendelkezésére, feltéve, ha a hajó sértetlen maradt, de elsüllyedt.

A haditengerészet még a múlt héten közölte, hogy a San Juan eltűnése előtt a kapitány az egyik akkumulátorkamrában keletkezett elektromos problémáról számolt be, s ezt követően kapott parancsot arra, hogy térjen vissza a fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata-i támaszpontjára. Korábbi közlések szerint a hadihajó november 13-án indult vissza az ország legdélebbi csücskéből, Ushuaia kikötőjéből.

Víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül

A haderőnem szóvivője, Enrique Balbi hétfőn újságíróknak elárulta: a kapitány akkor arról számolt be, hogy víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül, miközben éppen zajlott az akkumulátorok töltése. A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon „rövidzárlatot és egy kezdődő tüzet okozott, vagy lángok nélküli füstöt” – magyarázta.

Balbi ugyanakkor hozzátette, hogy a kapitány később műholdas telefonon keresztül azt jelentette, hogy a problémát megszüntették. Az érintett „akkumulátort le kellett választaniuk” az elektromos hálózatról, „és egy másik akkumulátor-áramkört használva kellett folytatniuk víz alatti útjukat Mar del Plata felé” – mondta a szóvivő.

A Németországban megépített, TR-1700-osztályú, dízel-elektromos meghajtású San Juan 1985-ben állt szolgálatba, s 2008 és 2013 között átfogó felújításon esett át.

Egy tucat ország segít a kutatásban

A legénység tagjainak hozzátartozói kifogásolták a haditengerészet szerintük nem megfelelő reagálását a hajó eltűnésére, és problémásnak nevezték a vízi jármű korát és állapotát is. Mauricio Macri argentin elnök vizsgálatot ígért a katasztrófa ügyében.

A haditengerészet szerint több mint egy tucat ország segít jelenleg a tengeralattjáró utáni kutatásban abban a térségben, ahol a robbanást érzékelték. Balbi azt mondta, várhatóan hétfőn (helyi idő szerint) érkezik a térségbe az a norvég hajó, amely az amerikai haditengerészet távirányítású kutatójárművét és annak mentőegységét hozza magával.

Kapcsolódók

Kimaradt?