Jeleket küldhetett az eltűnt argentin tengeralattjáró

Az argentin haditengerészet szerda óta eltűnt, San Juan nevű tengeralattjárójának tulajdonított hét, sikertelen műholdas hívást kapott a dél-amerikai ország védelmi tárcája, a legénység próbálhatott kapcsolatot teremteni. A kísérletek 4 perc és 36 másodperc közötti hosszúságúak voltak – közölte az MTI.

Egy műholdas kommunikációra szakosodott amerikai céggel együtt kutatnak a 44 emberrel a fedélzetén eltűnt tengeralattjáró után. A 66 méter hosszú, német gyártású San Juan szerdán 432 kilométerre volt Argentína partjaitól.

A Reuters szerint a víz alatt rekedt tengeralattjárók fel tudnak bocsájtani a víz felszínére egy helymeghatározó bóját, amely vészjeleket küld műholdak segítségével. Ha valamilyen elektromos hiba történt volna, vészhelyzetben a tengeralattjárónak fel kellene emelkednie a felszínre.

Az argentin hadsereg pénteken kereső expedíciót indított, amelyhez más országok, köztük Brazília és az Egyesült Államok is segítséget nyújt. A keresést a viharos időjárás is nehezíti.

A haditengerészet szóvivője szerint ugyan a kereséshez kijelölt terület nagy részét már átfésülték és egyelőre nem találtak semmit, de a legénységnek elegendő oxigénje és élelmiszere van.

Kapcsolódók

Kimaradt?