Platinalakodalmára készül az angol királynő és férje

Az angol monarchia évezredes történetében példátlan évfordulóra készül a londoni udvar: platinalakodalmát, vagyis 70. házassági évfordulóját ünnepli hétfőn a 91 esztendős II. Erzsébet királynő és 96 éves férje, Fülöp edinburgh-i herceg.

A 21 éves Erzsébet hercegnő, VI. György király elsőszülött leánya, és Fülöp, András görög herceg Korfun szültetett fia 1947. november 20-án kelt egybe a londoni Westminster apátságban.

Nagy-Britannia, amely ma a világ ötödik legnagyobb gazdasága, akkoriban még a háború utáni igen szűkös időket élte, és a fényes esküvő bevilágította a jegyrendszertől, végtelen sorban állásoktól, szegénységtől gyötört ország komor hétköznapjait.

A központi elosztást végző állami bürokrácia a hercegnőről sem feledkezett meg: Erzsébet is megkapta a kvótán felül járó 200 plusz ruhakupont, amely a korabeli rendelkezések szerint az esküvőjükre készülő brit menyasszonyokat megillette. Az alattvalók lelkesedését jelezte, hogy nők ezrei küldték el az ország minden sarkából a hercegnőnek saját ruhakuponjaikat, de mivel ezek átruházása törvényileg tilos volt, az udvar lelkiismeretesen mindet visszaküldte a feladóknak.

A hercegnő által módszeresen megtakarított saját szövetjegyekből is egyedülálló, elefántcsontszínű, 4,5 méteres uszállyal ellátott, 10 ezer gyönggyel ékesített esküvői ruha született.

A több emberöltőn átívelő házasság története azonban még a II. világháború előtt kezdődött. Erzsébet hercegnő ugyanis már kislánykorában beleszeretett a „hontalan”, fiatal brit-görög nemesbe, udvari krónikások szerint akkor, amikor – legalábbis hivatalosan – először találkoztak.

Ez 1939 júliusában történt, amikor a királyi család rövid látogatást tett a dartmouth-i haditengerészeti akadémián. Az eseményt szervező Lord Mountbatten, VI. György távoli rokona, India későbbi alkirálya - akit negyven évvel később az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) pokolgépe ölt meg - saját első unokaöccsét bízta meg a két ifjú hercegnő, a 13 éves Erzsébet és húga, Margit szórakoztatásával. Fülöp, a kísérőnek kijelölt 18 éves dartmouth-i kadét a családi kapcsolatok révén már korábban is ismerte a hercegnőket, ám az udvari évkönyvek ezt a találkozót jegyzik fel elsőként.

A frissen végzett tengerésztisztet nem sokkal később aktív szolgálatba szólította a háború, de a kapcsolat nem szakadt meg, és a brit sajtó a negyvenes évek közepétől már románcról pletykált. Nem alaptalanul: Fülöp 1947 februárjában hivatalosan lemondott a görög trónra támasztott igényéről, és Mountbatten vezetéknévvel honosított brit állampolgár lett, majd július 9-én a Buckingham-palota bejelentette az eljegyzést, négy hónapra rá pedig az ifjú pár egybekelt.

Az angol-brit monarchia eddigi történetében egyetlen uralkodói házaspár sem érte meg együtt 70. házassági évfordulóját. Fülöp azonban ezért a rekordházasságáért nem kevés áldozatot hozott. A herceg ígéretes haditengerészeti karriert volt kénytelen szinte egyik pillanatról a másikra feladni, amikor feleségének édesapja, VI. György király 1952-ben, alig 56 esztendősen elhunyt, és Erzsébet hercegnő 26 évesen az Egyesült Királyság uralkodója lett.

Fülöpnek a királynő férjeként gyakorlatilag semmilyen alkotmányos szerepe nincs, állami ügyiratokba hitvesével ellentétben nem tekinthet bele, és formailag saját feleségének alattvalója, amióta Erzsébet királynő csaknem 66 évvel ezelőtt trónra lépett.

A házaspár nem készül fényes ceremóniával a jeles hétfői évfordulóra. II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg hétfő este a windsori rezidencián szigorúan zártkörű ünnepi vacsorán látja vendégül a legközelebbi családtagokat és barátokat, de kérésükre az évfordulón semmiféle nyilvános ünnepség nem lesz, annál is kevésbé, mivel Fülöp a nyár végén hivatalosan visszavonult a közszerepléstől.

Az udvar mindazonáltal vasárnap közzétett egy friss ünnepi portrét, amelyet a windsori kastélyban készített a királynőről és férjéről Matt Holyoak neves brit fotográfus, a királyi posta pedig különleges, az eljegyzés és az esküvő korabeli fotóit reprodukáló bélyegsor kibocsátásával emlékezett meg a példátlan évfordulóról.

Kapcsolódók

Kimaradt?