Újabb nyomokra bukkantak a két évvel ezelőtti párizsi terrortámadás kapcsán

Németországba vezet az Iszlám Állam terrorszervezet két éve Párizsban végrehajtott merényletsorozatának egy feltáratlan szála, amely valószínűleg a dzsihadisták európai hálózatának egy fontos tagjához vezet – közölte az MTI hétfőn a Die Welt című lap nyomán.

A 130 halálos áldozatot követelő támadássorozatról keletkezett nyomozati dokumentumok alapján a lap azt írta, hogy az üggyel összefüggésben elfogott emberek közül hárman számos alkalommal hívtak németországi mobilszámokat 2015 november eleje és 2016 márciusa között, vagyis a november 13-i merényletek előtti utolsó napokban és a támadássorozat utáni első hónapokban.

Mindhárman marokkói férfiak, kettőt 2015 decemberében fogtak el egy menedékkérőket befogadó salzburgi szálláson, a harmadikat pedig 2016 júliusában Brüsszelben.

A német hatóságok az osztrák kollégák kérésére utánanéztek a számoknak, megállapították, hogy négy, feltöltős rendszerben üzemeltetett SIM-kártyáról van szó, amelyeket mind Kala Nithi néven regisztráltak.

Kala Nithi két esetben 1992-es születésű férfiként, két esetben 1994-ben született nőként szerepel a regisztrációs dokumentumokban, mind a négyben különböző lakcímmel. Három lakcím a Hamm nevű észak-rajna-vesztfáliai városba, a negyedik a közelben fekvő Dortmundba vezetett. A lakcímek vagy nem léteztek, vagy pedig ellenőrzésük nem vitte előre a nyomozást. A Kala Nithi név a hatóságok egyetlen adatbázisban sem szerepelt.

A mobilszámokat valaki nagy valószínűséggel álnév és hamis cím megadásával használta. A Brüsszelben elfogott férfi telefonján az Abdkrim All név alatt mentették el a német számot, de ez az információ sem vezetett el az ismeretlen személyhez, akinek az osztrák nyomozók szerint fontos szerepe lehetett a párizsi merényleteket szervező és végrehajtó csoportban.

Vezető funciót töltött be az Iszlám Államban?

A Die Welthez eljutott egyik – 2016. októberi keltezésű – dokumentum szerint az osztrák hatóságok arra gyanakodtak, hogy az ismeretlen koordináló, vezető vagy támogató funkciót tölthetett be az Iszlám Állam európai hálózatában. Erre utalt a többi között, hogy a Salzburgban elfogott – és időközben terrorszervezetben viselt tagság miatt elítélt – marokkóiak nem árultak el semmit a Kala Nithi nevet viselő ismeretlenhez fűződő kapcsolatukról, és igyekezték félrevezetni a nyomozókat.

Ezért ezt a szálat kiemelt figyelemmel kell követni a további franciaországi, belgiumi, ausztriai és németországi nyomozás során – írták az osztrák hatóságok, amelyek azonban rövidesen az ügy lezárására kényszerültek, mert a salzburgi tartományi alkotmányvédelmi hivatal vádat emelt a gyanúsítottak ellen.

A német hatóságok sem jártak sikerrel. A mobilszámok alapján feltárt nyom a titokzatos ismeretlenről „zsákutcának” bizonyult – közölte a szövetségi legfőbb ügyészség a Die Welttel.

Kapcsolódók

Kimaradt?