Kivégeztetné a New York-i terroristát Trump

Vádat emeltek szerdán New Yorkban Sayfullo Saipov ellen, aki előző nap Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el.

A hét éve az Egyesült Államokban élő, 29 éves, üzbég származású férfit többrendbeli emberölés és külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás címen helyezték vád alá. Joon Kim manhattani főügyész szerint a terrorszervezet támogatásáért életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat a vádlott, az emberölésért pedig akár halálos ítéletet. A per során további vádak merülhetnek fel - tette hozzá.

A tízoldalas vádirat tanúsága szerint Saipov közölte, hogy nem él a hallgatás jogával, és a kórházban, ahol megműtötték - miután a merénylet elkövetésekor a rendőrök hasba lőtték - hosszas vallomást tett.

Szerdán este tolókocsiban ülve részt vett a manhattani bíróságon tartott első meghallgatáson is. Elmondta, hogy azért választotta Halloween napját, mert azt gondolta, ekkor lesz a legtöbb ember az utcán.

Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn-hídon is és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékműve közelében lévő kerékpárúton is belehajt a tömegbe.

Pontosan követte az Iszlám Állam utasításait

A közösen vizsgálódó New York-i rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddigi információi szerint az üzbég férfit különösen az a videó ösztökélte a terrorakcióra, amelyben Abu Bakr al-Bagdadi, az IÁ vezetője a szervezet céljainak támogatására buzdította az Egyesült Államokban és másutt is élő muzulmánokat. A vádiratban szerepel, hogy nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propagandaanyagát - videókat, szórólapokat, fotókat - találták meg Saipov mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet, amelyen a dzsihadisták lefejeznek foglyokat.

John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője újságíróknak azt mondta: minden jel szerint Saipov pontosan követte az Iszlám Államnak a terrortámadások végrehajtására vonatkozó útmutatásait.

Keresnek még egy férfit

Közben az FBI szerdán este bejelentette: körözést adott ki egy másik üzbég férfi, Mukhammadzoir Kadirov ellen. A 32 éves férfit "a támadásban érintett személyként" akarják kihallgatni. William Sweeney, az FBI New York-i irodájának helyettes vezetője azonban nem kívánt válaszolni az újságíróknak azokra a kérdéseire, hogy hol van Kadirov, hogyan került célkeresztbe, és mi lehetett a szerepe a merényletben. "Azonosítottuk a tartózkodási helyét, többet nem mondhatok" - mondta sajtótájékoztatóján Sweeney.

A CBS televízió hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölte: az amerikai hatóságok előtt ismert volt Saipov neve, mert 2015-ben az FBI terrorelhárítási részlegénél egy nyomozás során felfigyeltek a kapcsolatrendszerére. A CBS forrása szerint a férfi kapcsolatban állt radikalizálódott iszlamistákkal, akiknek legalább az egyike üzbég.

Trump halálbüntetést akar

New York utcáin jelentősen megnövelték a rendőri jelenlétet, különösen a forgalmas csomópontoknál. A vasárnapi maratoni futóversenyen pedig nagy számban lesznek jelen egyen- és civil ruhás rendfenntartók, terrorelhárítók.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökre virradóan Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta: "a New York-i terrorista boldog volt, amikor azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam lobogóját. Megölt nyolc embert, súlyosan megsebesített 12-t. Halálbüntetést kell kiszabni rá!".

Kapcsolódók

Kimaradt?