Emberek millióinak a terveit húzta keresztül a New York-i merénylő?

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy azonnali egyeztetéseket kezd a kongresszussal a vízumlottó-program beszüntetéséről. 

Az elnök a kormányülés kezdetén tett rövid nyilatkozatot, amelyet a nagy televízióállomások élőben közvetítettek. 

Trump bejelentette: megindította az úgynevezett „diverzitás lottóprogram" beszüntetését célzó folyamatot. „A diverzitás jól hangzik, de nem jó dolog” - mondta az elnök, és közölte: „érdemek szerinti” bevándorlási programot akar. 

„Megváltoztatjuk a bevándorláspolitikát, véget vetünk a láncbevándorlásnak” – fogalmazott, utalva arra a láncbevándorlásnak nevezett gyakorlatra, amely szerint a vízumlottóval vagy másként az Egyesült Államokba érkezők több embert hívnak maguk után.     

Trump reggeli Twitter-üzenetében már megemlítette, hogy a New Yorkban merényletet elkövető üzbég férfi 23 embert hívott maga után Amerikába. 

„Erőre és határozottságra van szükségünk" - nyilatkozta az elnök. Hozzátette: a terroristák folyamatosan tesztelik az Egyesült Államokat, ezért "keményebbeknek, okosabbaknak és politkailag sokkal kevésbé korrektnek kell lennünk". Ez szerinte nemcsak az Egyesült Államokra érvényes, hanem más országokra is, amelyek hasonló gondokkal küzdenek. Megígérte, hogy az amerikai kormány minden szükséges intézkedést meghoz az amerikai nemzet védelmében. Leszögezte: gyors, az eddiginél jóval gyorsabb igazságszolgáltatásra van szükség.     

Az elnök megjegyezte: fontolgatja, hogy a New York-i terrortámadás elkövetőjét a guantánamói fogolytáborba küldi.

A köznyelvben zöldkártyaprogramnak nevezett vízumrendszer keretében 1995 óta mintegy 50 ezer embert engedtek be évente az Egyesült Államokba a több millió jelentkezőből.

Kapcsolódók

Kimaradt?