banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kreml: az amerikaiak miatt maradt el a Putyin-Trump különtalálkozó

Az amerikaiak rugalmatlanságát okolta vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azért, hogy nem jött létre teljes értékű különtalálkozó Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között a vietnami Danangban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének csúcsértekezletén.

Peszkov szerint az amerikai fél azt szerette volna elérni, hogy a két elnök egy csak számára megfelelő időpontban és helyen üljön le tárgyalni egymással. A szóvivő nem árulta el, hogy mi lett volna a találkozó helyszíne, csak annyit mondott, hogy a helyiséget az amerikaiak bérelték.Emlékeztetett arra, hogy a két vezető első és eddigi egyetlen személyes hivatalos tárgyalását a G20-csoport hamburgi csúcsán ejtették meg. Akkor a találkozó amerikai területen történt meg, ezért azt most, a diplomáciai sorrendiség szerint orosz területen kellett volna megtartani.

„Az amerikaiak semmilyen rugalmasságot nem tanúsítottak, és sajnos semmilyen alternatív javaslattal nem álltak elő. Ezért a találkozó nem jöhetett létre” - mondta.

A két elnök az APEC-csúcson legkevesebb három alkalommal röviden szót váltott egymással, a tévéfelvételek tanúsága szerint szívélyes hangulatban. Peszkov elmondta, hogy ezek alkalmából Putyin ismételten elevette annak lehetőségét, hogy Moszkva beavatkozhatott volna a tavalyi amerikai elnökválasztási küzdelembe. Beszámolója szerint az erről szóló információk valóságtartalma felől Trump érdeklődött, amire az orosz elnök azt válaszolta neki, hogy „Oroszország semmilyen választásokba nem avatkozott be, erről szó sem lehetett”.

Putyin egyúttal „teljes értetlenségének” adott az állítólagos beavatkozással kapcsolatban az Egyesült Államokban elhangzó, „ellenőrizetlen adatokon alapuló” és „alaptalan” vádak miatt. Peszkov emlékeztetett rá, hogy orosz elnök a szombati danangi sajtóértekezletén alaptalannak nevezte azokat vádakat, amelyek szerint amerikai tisztségviselők kapcsolatban állnának Oroszországgal. A szóvivő szerint ez más hivatalos személyek mellett Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszterre is vonatkozik, aki kinevezése előtt kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkezett a világban. Azt állította, hogy a „Kremlben hivatalos szinten erről semmit sem tudtak”, és hangsúlyozta: „nem helyénvaló” őt Putyinnal való kapcsolatokkal vádolni.

Peszkov leszögezte, hogy a Putyin és a Trump által Szíria ügyében jóváhagyott orosz-amerikai nyilatkozatnak nem lehet kettős értelmezése, annak szövege világos, ezért azt nem is szükséges kommentálni. A szóvivő ezzel a kijelentésével azokat a sajtójelentésekre reagált, amelyek szerint Oroszország vállalta, hogy eltávolítja az Irán-barát erőket az arab országból.

Rámutatott, hogy a két elnök által jóváhagyott nyilatkozatot szakértői szinten dolgozták ki, és azt Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter véglegesítette Danangban.

A nyilatkozat szerint egyébként a konfliktusnak nincs katonai megoldása. A felek megerősítették a Szíria szuverenitása, egysége, területi épsége és világi jellege iránti elkötelezettségüket, és felszólították a szíriai konfliktusban érintetteket, hogy tevékenyen vegyenek részt a válság rendezését szolgáló genfi politikai folyamatban. Megállapodtak abban, hogy az amerikai és az orosz haderő biztonsága, illetve az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet ellen harcoló partnerek közötti veszélyes incidensek elkerülése végett támogatják a már működő katonai kommunikációs csatornák használatát, és folytatják ezeket az erőfeszítéseket egészen a terrorszervezet végleges szétzúzásáig.

Kapcsolódók

Kimaradt?