Rengeteg pénzzel hallgattatta el Weinstein a volt asszisztensét

Busás összeggel, 165 200 dollárral és egy titoktartási megállapodással hallgattatta el csaknem húsz évvel ezelőtt egyik asszisztensét Harvey Weinstein filmproducer, miután a nő szexuálisan zaklatással vádolta meg. A producer ügyében megszólalt két újabb filmsztár, George Clooney és Matt Damon is.

A brit Zelda Perkins a Financial Times című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy 1998-ban írta alá a titoktartási megállapodást, nem sokkal azután, hogy szexuális zaklatással vádolta meg Weinsteint – írta a BBC News. A nő elmondása szerint a filmmogul annak idején többször is masszázst kért tőle, és megpróbálta berántani az ágyába.

A nő eleinte azért nem beszélt a történtekről, mert sikerült elérni, hogy „szégyenletesnek érezze a férfi tettének elárulását”. Perkins azután merte csak megvádolni a mogult, hogy egy kolléganője elmondta neki, Weinstein őt is zaklatta. A két nő rövidesen kártérítést követelt és végül 330 500 dollárt kaptak, amelyet egyenlően elosztottak, ugyanakkor egy titoktartási megállapodást is aláírattak velük, amely hallgatásra kötelezte őket.Forrás: esquire.com/Getty Images

A szerződés megszegése miatt Perkinst az összeg visszafizetésére, de akár kártérítésre és a megállapodásban foglalt egyéb kikötések teljesítésére is kötelezhetik. „Nyilvánosan akarom megszegni a titoktartási megállapodást” – mondta a nő a Financial Timesnak. „Amíg ezt nem lépi meg valaki, addig nem derül ki, hogy micsoda gyalázatos megállapodások ezek és micsoda börtönbe zárják az áldozatokat” – fogalmazott.

Perkins szerint a producer annak idején alsónadrágra vetkőzve kérte őt, hogy masszírozza meg, amikor kettesben voltak a szállodai szobákban. A nő vallomása egybecseng számos hollywoodi színésznő, mások mellett Lupita Nyong'o és Gwyneth Paltrow állításaival, amelyek szerint Weinstein masszázst kért tőlük. Perkins azt is elmondta, hogy többször is ő kellett felébressze a filmmogult reggelente, amikor is a férfi „megpróbálta berántani őt az ágyba”.

Matt Damon: „tudtam, hogy nőfaló”

Hétfőn George Clooney és Matt Damon hollywoodi színészek is megszólaltak a producer ügyében, aki karrierjük felívelésében döntő szerepet játszott.

Az Oscar-díjas Damon az ABC Newsnak elmondta: „elég volt öt percet eltölteni Weinsteinnel, hogy kiderüljön, milyen erőszakos”. Azt is tudta, hogy „nőfaló” volt és elismerte, hogy barátja, Ben Affleck elmesélte neki, hogyan viselkedett a producer Gwyneth Paltrow-val. Damon a színésznővel később együtt játszott A tehetséges Mr. Ripley-ben, de nem kérdezte meg tőle, mi történt. „Nem lettem volna Weinstein felesége, de fogalmam sem volt soha, hogy mit művelt a nőkkel” – mondta Damon.

A szintén Oscar-díjas Clooney sem tudott azokról a zaklatásokról, amelyekkel Weinsteint vádolják, és reméli, hogy a történtek „vízválasztóul” szolgálnak társadalomban. Clooney a Good Morning America című műsorban elmondta, hogy a producer dicsekedett neki, hogy hány színésznővel volt viszonya, ám Clooney sosem hitt neki.

A filmmogul a botrány kirobbanása óta tagadja a másik fél beleegyezése nélküli szexuális együttlétre vonatkozó vádakat. Korábbi bocsánatkérésében elismerte, hogy a múltban sok fájdalmat okozott kollégáinak viselkedésével. A Financial Timeshoz eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy „soha semmilyen formában nem alkalmazott megtorlást azokkal a nőkkel szemben, aki visszautasították a közeledését”. Rose McGowan, az első színésznő, aki nyilvánosságra hozta a producerrel kapcsolatos történeteit, azt állítja, hogy 100 ezer dollárról szóló megállapodást kötött Weinsteinnel 1997-ben a Sundance Filmfesztivál ideje alatt egy hotelszobában történt állítólagos incidenst követően.

Kapcsolódók

Kimaradt?