Washington a kubai nagykövetség munkatársai több mint felének kiutasítására készül

Az amerikai kormány sajtóértesülések szerint, a washingtoni kubai nagykövetség munkatársai 60 százalékának kiutasítására készül. Az AP amerikai hírügynökség információi szerint a Trump-kormány külügyminisztériuma kedden kéri fel a kubaiakat a távozásra. 

A hírügynökség kongresszusi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a State Department (külügyminisztérium) döntése válaszlépés arra a hosszú hónapok óta húzódó ügyre, amelynek főszereplői az Egyesült Államok havannai nagykövetségének rejtélyesen megbetegedett munkatársai.

Tavaly ősz óta egyre több amerikai diplomata és családtagja betegedett meg Havannában. Többségüket agykárosodás és más, maradandó egészségkárosodás érte, s bár a vizsgálatok még mindig tartanak, az orvosok álláspontja szerint az amerikaiakat „akusztikus támadások” érték, vagyis egy eddig még nem azonosított, hanghatáson alapuló szerkezet betegítette meg őket. Két kanadai diplomatának is hasonló egészségügyi panaszokkal kellett hazatérnie a kubai fővárosból.

Kuba eddig következetesen tagadta, hogy bármi köze is volna a megbetegedésekhez, és az Egyesült Államok is kerülte, hogy közvetlenül Kubát vádolja meg. Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója a Bruno Rodríguez Parilla mexikói külügyminiszterrel folytatott múlt heti megbeszélésén is - Heather Nauert külügyi szóvivő szerint - azt hangsúlyozta, hogy Kubának is nemzetközi egyezményben előírt kötelessége a területén dolgozó külföldi diplomaták és hozzátartozóik testi épségének és biztonságának garantálása.

Az AP értesülése szerint Tillerson külügyminiszter hétfőn egyeztetett a lépésről Donald Trump elnökkel. Szintén az AP közölte hétfőn azt a hírt, miszerint a havannai nagykövetségen diplomáciai fedésben dolgozó hírszerzők betegedtek meg az elsők között, és az ő állapotuk a legsúlyosabb. Az amerikai kormány a múlt pénteken már bejelentette: több mint felére csökkenti a havannai nagykövetségén dolgozók létszámát.

Kapcsolódók

Kimaradt?