Boris Johnson: „bolondok lennénk”, hogy visszaengednénk Romániába a Nagy-Britanniában élő románokat

A Nagy-Britanniában élő románoknak „egyáltalán nem kellene aggódniuk” a Brexit utáni sorsukról, ugyanis „rendkívül értékes tagjai társadalmunknak” és „bolondok lennénk, ha visszaengednénk őket Romániába” – nyilatkozta kedden az Agerpres hírügynökségnek adott exkluzív interjújában Boris Johnson brit külügyminiszter, aki rövid látogatásra érkezett Bukarestbe.

A politikus hozzátette: az EU-ból való távozást követően az Egyesült Királyság nyitott marad „a tehetséges, ambíciós és elszánt” személyek számára, azonban saját kezűleg fogja ellenőrizni a bevándorlási rendszert.

„London polgármestere voltam. Amikor Londonban jársz, rengeteg román üzletet látsz, olyan románokat, akik minden szakterületen dolgoznak. Úgy tudjuk, félmillió román él az Egyesült Királyságban. Bolondok lennénk, ha visszaengednénk őket Romániába. Szeretnénk itt tartani őket, szeretnénk, ha biztonságban éreznék magukat és védjük jogaikat” – nyilatkozta Johnson.

Boris Johnson elmondta, Nagy-Britannia nem zárja be kapuit a Brexit után a „tehetséges, ambíciós és elszánt” emberek előtt, azonban ők fogják ellenőrizni a bevándorlási rendszerüket, nem Brüsszel.

Boris Johnson brit külügyminiszter hétfőn találkozott Teodor Meleşcanu román külügyminiszterrel. A brit külügyi tárca vezetője Theresa May miniszterelnök pénteki, Firenzében tartott beszédét követően indult kisebb körútra. Prágába, Bukarestbe és Pozsonyba látogat el. 

Kapcsolódók

Kimaradt?