Katalán függetlenségpárti propagandaanyagokat foglalt le a spanyol csendőrség

Lefoglalták a spanyol csendőrök a felfüggesztett katalán népszavazás propagandaanyagait vasárnap egy Barcelona melletti településen, Montcada i Reixacban - közölte a spanyol belügyminisztérium.

A tárca honlapján megjelent közlemény szerint egy reklámanyagok terjesztésével foglalkozó cég üzemében becsomagolva, raklapokra téve, már a kiszállításra várt a mintegy 1,3 millió darab nyomtatvány, amelyek között tájékoztató brosúrák, plakátok, szórólapok is találhatóak. A lefoglalt anyagok a katalán függetlenségi népszavazáson való részvételre és az igennel szavazásra, vagyis a Spanyolországtól történő elszakadás támogatására buzdítanak.

A katalán kormány október 1-jére írta ki az önrendelkezési népszavazást, amelynek megrendezését a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. Katalónia vezetése viszont közölte: ennek ellenére megtartja a referendumot, és előkészületeit változatlanul folytatja.

A katalán főügyészség utasította a katalán és a spanyol rendőrséget, valamint a csendőrséget, hogy foglalják le a népszavazásra szánt nyomtatványokat, és emlékeztetett, illegális az alkotmánybíróság határozata ellenében cselekedni. 

Katalónia nem először készül függetlenségi referendumra. A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére 2014. november 9-én "alternatív népszavazás" címen rendezett népszavazást, hogy megtudja, mennyien támogatják a történelmi régió elszakadását Spanyolországtól. 

A 7,5 milliós lakosú Katalóniában akkor az 5,4 millió választásra jogosult közül több mint 2,3 millióan vettek részt a szavazáson. A függetlenséget és az elszakadást közülük mintegy 1,8 millióan támogatták.  A katalán kormány utoljára júliusban készíttetett hivatalos felmérést a függetlenség támogatottságáról Katalóniában, akkor a megkérdezettek többsége nem támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

Kapcsolódók

Kimaradt?