Százezrek vonultak a független Katalóniáért

Hétfőn újra megtartották a 2012 óta minden évben megrendezett Diada nevű eseményt Barcelonában a katalánok nemzeti ünnepén, ahol évek óta több százezren vonulnak fel Katalónia függetlenségéért. Az idei rendezvény különösen fontos volt, október 1-én a spanyol alkotmánybíróság határozata ellenére megtartják ugyanis a katalán függetlenségről szóló referendumot – írja az MTI.

A transzparenseket, zászlókat lengető embertömeg megtöltötte a belvárosi utcákat, amelyek házait a katalán függetlenséget szimbolizáló sárga-piros csíkos és kék alapon fehér csillagos lobogókkal díszítettek. Az ablakokba, erkélyekre Sí (Igen) feliratú transzparenseket is akasztottak, a tömeg pedig "Függetlenség", "Szavazni akarunk" skandálással erősítette meg elszakadási szándékát.

A felvonulás kezdetén egy perc néma főhajtással emlékeztek az egy hónappal ezelőtti barcelonai és cambrilsi terrortámadás áldozataira, majd felcsendült a katalán nemzeti himnusz, az Els Segadors. A színpadon ezt követően zenészek és felszólalók váltották egymást, utóbbiak mind a katalánok népszavazáshoz való jogáról beszéltek. Köztük volt két Nobel-békedíjas, a tunéziai Ahmed Galai, és az argentin Adolfo Pérez Esquivel is, utóbbi videóüzenetet küldött a résztvevőknek.

Felszólalt a Katalán Nemzetgyűlés nevű szervezet elnöke, Jordi Sánchez is, aki arról beszélt, engedetlenségüket fejezik ki minden bíróságnak és törvénynek, melyek csak a hazájuk oszthatatlan egységét keresik. Ő azt üzente a spanyol hatóságoknak, hogy ha a szavazóurnákat keresik, azokat megtalálják október 1-én a szavazóhelyiségekben.

Mi mást kell még tennünk, hogy megértsék, a katalán nép szavazni akar? – nyilatkozta a felvonulás végén Carles Puigdemont katalán elnök, aki azt is elmondta, az utolsó percig hajlandóak tárgyalni a spanyol kormánnyal a népszavazás feltételeiről.

A látványelemekben bővelkedő, jól koreografált eseményen a tömeg egy hatalmas keresztet is megformázott az egyik útkereszteződésben, ezzel szimbolizálva az ikszet, amelyet a szavazólapon kell a kiválasztott rubrikába tenni, és jelképezve az egységes kiállást a voksolás mellett. A felvonulás végén aztán  négy különböző színű óriási transzparenst emeltek a magasba, a következő négy üzenettel: Szervusz új ország! Szervusz köztársaság! Szervusz Európa! Szervusz világ!

Biztos információ nincsen arról, hogy hányan lehettek kint a felvonuláson, a barcelonai városi rendőrség ugyanis 1 millió emberről beszél, a spanyol kormány helyi képviselete szerint azonban csak 350 ezren voltak kint az eseményen. Annyi biztos, hogy rengetegen érkeztek buszokkal Katalónia távolabbi részeiből is.

A felvonulást most rendezték meg hatodjára, ez azonban kicsivel másabb volt, mint az eddigiek. Az idei eseményt már nem Diada, hanem Diada del Sí, azaz Az igen ünnepnapja néven rendezték meg, ezzel utalva arra, hogy szándékuk szerint ez az utolsó ilyen esemény a Spanyolországtól való elszakadás előtt.

Ez azonban korántsem biztos, hogy bekövetkezik majd, a spanyol kormány ugyanis évek óta elutasítja a katalán függetlenedés gondolatát és az arról tartandó népszavazást is. Madrid szerint a referendum sérti a spanyol nemzet egységét, szuverenitását, és arról csak egy országos népszavazás dönthet, ezt viszont a katalán vezetés nem hajlandó elismerni.

Jelenleg jogi úton, valamint a katalán parlamentben zajlik a két kormány csatározása, de a vita elég parttalannak tűnik, ugyanis hiába fogad el bármit a katalán országgyűlés, azt a spanyolok rendre alkotmánybíróságon támadják meg, Puigdemonték azonban kijelentették, ettől függetlenül is mindenképpen megtartják a népszavazást.

Kapcsolódók

Kimaradt?