banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Phenjan szerint Tokió „hamarosan elpusztíthatja önmagát”

Phenjan szerint Tokió „hamarosan elpusztíthatja önmagát”, mert összeállt Washingtonnal az Észak-Koreára való nyomásgyakorlás növelése érdekében a minapi ballisztikusrakéta-kísérlet hatására.

Észak-Korea kedden végzett el egy újabb tesztet, és ennek során a rakéta a japán Hokkaidó sziget felett elrepülve a Csendes-óceánba csapódott.

Onodera Icunori japán és James Mattis amerikai védelmi miniszter egy csütörtöki telefonbeszélgetésükben megegyezett arról, hogy az eddiginél is nagyobb, nyilvánvaló nyomást kell gyakorolni Észak-Koreára nukleáris és rakétaprogramja miatt. A japán tárcavezető azt mondta: ennek eszközei lehetnek az újabb közös hadgyakorlatok.

Onodera elmondta: kérte az Egyesült Államok segítségét az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez Japánban.

A japán védelmi minisztérium csütörtökön a védelmi költségvetés 160 millió dolláros bővítését szorgalmazta annak érdekében, hogy nagyobb sebességű és hatótávolságú rakétákat tudjanak kifejleszteni elsősorban az észak-koreai fenyegetés ellen, de amiatt is, hogy Japánnak területi vitája van Kínával. A japán fegyverarzenál legnagyobb hatótávolságú rakétája sem vethető be még egy csupán 300 kilométerre lévő célpont ellen sem.

Tokió és Washington folyamatos telefonos kapcsolatban áll az elmúlt napok eseményei miatt: Abe Sindzó japán kormányfő többször beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, és elmondása szerint nézetük „teljesen megegyezett” az észak-koreai fenyegetésre adandó válaszlépésekről. Kono Taro japán és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is konferenciabeszélgetést folytatott, amelyben megerősítették együttműködésüket az ENSZ Biztonsági Tanácsában újabb szankciók érdekében. Ezeknek a kárvallottjai a külföldön dolgozó észak-koreai alkalmazottak, az olajellátás és a textilexport lehetnek.

Szerdai vezércikkében a KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt írta: „Japán elszánta magát arra, hogy teljes mértékben támogassa gazdája Észak-Korea elleni tevékenységét”.

A hírügynökség „komoly fenyegetésnek” nevezte a szövetségesek „katonai összekapcsolódását”. A KCNA hangsúlyozta: Japán nem veszi észre, hogy a saját vesztébe rohan.

Észak-Korea szerdán közölte, hogy az előző napi rakétakilövést továbbiak követhetik, és ezek célpontja ismét valahol a Csendes-óceánban lesz. Phenjan saját bevallása szerint az újabb rakétateszt időpontjául azért választotta augusztus 29-ét, mert Tokió 1910-ben ezen a napon csatolta magához hivatalosan Koreát.

Kapcsolódók

Kimaradt?