Feladta magát a Boko Haram egyik magas rangú parancsnoka

Megadta magát hétfőn a nigériai hadseregnek a Boko Haram szélsőséges szervezet egyik magas rangú parancsnoka, aki tevőleges szerepet játszott abban, hogy három évvel ezelőtt iskolás lányokat raboljanak el Chibok városából .

A szélsőséges iszlamista ideológiát követő Boko Haram 276, többségében keresztény iskolás lányt hurcolt magával az ország északi részén található Chibokból 2014 áprilisában. A foglyokat arra kényszerítették, hogy térjenek át az iszlám vallásra, sokakat közülük házasságra kényszerítettek és teherbe ejtettek elrablóik. Auwal Ismaaela elmondta, hogy feleségét is rablással szerezte, az asszonynak már két gyereke van tőle.

A Boko Haram 2014 végén egy Belgium nagyságú területet tudhatott magáénak Nigériában, azóta viszont a hadsereg a környező államok támogatásával visszaszorította a szélsőségeseket. A frakciókra töredezett terrorcsoport ezért gerillahadviselésre tért át: Nigéria mellett Csád, Niger és Kamerun területén is falvakat rohan le, valamint a hatósági célpontok helyett polgári személyeket és intézményeket kezdett támadni. A szélsőségesek felkelésében több mint húszezren meghaltak.

Az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló Boko Haram a merényleteihez egyre inkább kislányokat és fiatal nőket használ fel. A szervezettől elmenekült fiatal nők beszámolója szerint a Boko Haram sok esetben kábítószert ad a lányoknak, így veszi rá őket merényletek végrehajtására. A Csád-tó térségében 2014 óta legalább több mint száz robbantásos merényletet követtek el kiskorúak, ennek 80 százalékában kislányok testére erősítették a robbanószerkezeteket.

Az amerikai védelmi minisztérium hétfőn értesítette a washingtoni törvényhozást arról, hogy 12 Super Tucano A-29-es típusú harci repülőgépet és 593 millió (amerikai) dollár értékben fegyvereket és lőszert ad el Nigériának. A nyugat-afrikai ország ezeket az eszközöket a Boko Haram ellen kívánja bevetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?