banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Koldulás miatt kitoloncolnak egy román nőt Dániából

Egy dán bíróság kedden "erőszakos koldulás" miatt 20 napos börtönbüntetésre ítélt egy 63 éves román állampolgárságú nőt.

Az ítélet értelmében börtönbüntetésének letöltését követően kitoloncolnak Dániából - jelentette kedden a Ritzau dán hírügynökség. A koppenhágai községi bíróság ítéletét arra alapozta, hogy a 63 éves román nő korábban két alkalommal is felfüggesztett büntetést kapott, szintén "erőszakos kéregetés" vádja miatt.

A bírósági döntés értelmében az elítélt hat évig nem léphet be Dánia területére.

Lene Sejersen, a vádlott ügyvédje a Politiken című helyi napilapnak elmondta, hogy védence nem kíván fellebbezni. Dániában most először toloncolnak ki "erőszakos kéregetőt" azóta, hogy a dán kormány júniusban szigorított a koldulás elleni intézkedéseken. A dán vezetés szerint ennek célja főleg a Kelet-Európából bevándorolt romák részéről tapasztalható "agresszív kéregetés" megfékezése.

Dániában régóta tiltott a koldulás, a mostani lépések célja éppen a tilalom megerősítése - közölte még júniusban az igazságügyi minisztérium szóvivője. Soren Pape Poulsen igazságügyi miniszter pedig azt mondta, hogy a kérdést más európai uniós tagországokkal közösen is fel kellene vetni, hiszen "számos uniós tagország küzd hasonló problémákkal".

Kapcsolódók

Kimaradt?