Soros György szóvivője szerint „Európa-ellenes a Fidesz uszítása”

Soros György szóvivője közleményben utasította vissza a magyar kormány plakátkampányát, amely, mint hangsúlyozza, „Európa legsötétebb időszakát idézi fel”. 

Michael Vachon közleményében megemlíti, hogy a 12,9 millió dolláros propagandakampány világos antiszemita felhangjai miatt felháborította a magyar zsidó közösséget. A Mazsihisz, akárcsak Izrael budapesti nagykövete a plakátok azonnal eltávolítását követeli.

A közlemény rámutat, az antiszemitizmus vádját visszautasító Fidesz meghamisítja Soros György nézeteit a migrációs válság és a menekültügy kérdésében. A Holocaust-túlélő milliárdos első kézből tudja, mit jelent halálos veszélyben élni, visszaemlékszik arra, hogy a nemzetközi közösség elutasította a nácik elől menekülő zsidók befogadását, s empátiával viseltetik a háború sújtotta Szíriából és máshonnan menekülők problémáival szemben.

Soros azt javasolja, hogy részesítsék támogatásban azokat a fejlődő országokat, amelyek a menedékkérők 89 százalékát befogadják, s azt javasolja, hogy Európa legálisan ellenőrzött, átvilágított menekülteket fogadjon be. „A magyar kormány idegengyűlölete és a menekültek démonizálása Európa-ellenes” – mutat rá a közlemény, hozzátéve: Orbán Viktor fantáziájában létezik az az állítás, hogy Soros egymillió illegális bevándorló európai befogadását sürgetné. 

Kapcsolódók

Kimaradt?