Az izraeli nagykövet is tiltakozik a magyar kormány Soros-plakátai miatt

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) után Izrael budapesti nagykövete is felszólalt a kormány a Soros György üzletembert ábrázoló kampánya ellen.

Jószéf Amrani szombaton egy közösségi portálon megjelent közleményében azt írta: felszólítja azokat, akik a mostani plakátkampányért felelősek, hogy gondolják át a következményeket.

"A történelmi tapasztalat alapján semmilyen előny nem származhat egy ilyen jellegű kampányból" - fogalmazott, majd hozzátette: jelenleg ez a kampány egy bizonyos személy politikai bírálatán túl nemcsak szomorú emlékeket idéz fel, de gyűlöletet és félelmet szít.

Ahogy Izrael, úgy Magyarország is fellép mindenki ellen, aki az országra és polgáraira nemzetbiztonsági kockázatot jelent - reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az izraeli nagykövet bírálatára.

A külügyi tárca leszögezte: Soros György le akarja bontani a határt védő kerítést, az általa finanszírozott NGO-k segítségével illegális migránsok százezreit akarja betelepíteni Európába és Magyarországra. Hozzátették: ezek az illegális bevándorlók nem ritkán antiszemita nézeteikkel veszélyt jelentenek az európai és a magyar zsidó közösségre.

Alkalmas antiszemita indulatkeltésre

Pénteken a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, Heisler András a "sorosozó" kampány leállítását kérte levélben Orbán Viktortól, mert szerinte a kampány alkalmas kontrollálatlan, többi között antiszemita indulatok keltésére.

A levélben azt írta: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az első pillanattól kezdve felhívta a figyelmet arra, hogy a „sorosozás” komoly kockázatokat hordoz. „Ez a kampány nem nyíltan antiszemita, de ettől még nagyon is alkalmas arra, hogy kontrollálatlan, többek között antiszemita indulatokat keltsen" – írta Heisler.

A Mazsihisz elnöke szerint az elmúlt napok bizonyították, hogy félelmük nem volt alaptalan. „Budapest és néhány nagyváros utcáin Magyarország történetének sötét időszakait idéző feliratok jelentek meg a kihelyezett plakátokon, de a láthatatlan társadalmi kár már alighanem súlyosabb ennél” – olvasható a levelében.

Orbán: Soros milliószám telepítene migránsokat

Orbán Viktor válaszában azt írta: az illegális migráció egyértelműen nemzetbiztonsági kérdés; aki Magyarország biztonságára tör, azzal szemben származásra, vallási hovatartozásra, vagyoni állapotra tekintet nélkül érvényesítik a magyar állam politikai és jogi erejét.

"Aki vagyonát, hatalmát, befolyását, az általa pénzelt NGO-k hálózatát arra használja, hogy Magyarországra és az Európai Unióba milliószámra telepítsen migránsokat, az a mi közös jövőnket éli fel. Soros György milliárdos spekuláns számtalanszor nyilvánvalóvá tette, hogy ő pontosan ezt akarja" – válaszolt a bírálatokra Orbán Viktor.

 Hangsúlyozta: a magyar választók által közhatalommal felruházott miniszterelnökként "felelősségem, hogy megvédjem hazánkat és Magyarország polgárait". "Amíg én vagyok a miniszterelnök, addig minden erőmmel azon leszek, hogy ezen kötelességemnek eleget tegyek" - írja, hozzátéve: a magyar kormány védelmére a Magyarországon élő zsidó közösség is minden esetben számíthat.

Kapcsolódók

Kimaradt?