Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával

Korábban sokrétű volt a kapcsolat és a véleménycsere Észak-Koreával, de ez a nullára csökkent - jelentette ki a kínai védelmi minisztérium egyik képviselője a Channel News Asia szingapúri hírtelevíziónak nyilatkozva.

Csou Bo a nemzetközi biztonsági együttműködésért felel a kínai védelmi tárcánál, és mint elmondta, a döntést a „mindenki számára ismeretes okok” eredményezték – hozzátette: Peking szolidaritást vállal a nemzetközi közösséggel abban, hogy szükséges tiszteletben tartani az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait a Phenjannal kapcsolatos kérdésekben.„Peking a lehető legérthetőbben Phenjan tudomására hozta azt az álláspontját, amely szerint Észak-Korea érdekelt abban, hogy megkezdjék a Koreai-félszigetet mentesítését az atomfegyverektől és szavatolják a régió biztonságát” – jelentette ki.

A kínai védelmi tárca képviselője abban bízik, hogy sikerül megoldást találni ezekre a kérdésekre. Kifejtette: Észak-Korea közvetlen kapcsolatokat szeretne teremteni az Egyesült Államokkal, Kína pedig igyekszik ezt segíteni. Példaként említette a korábban Phenjannal Pekingben folytatott hatoldalú tárgyalásokat, amelyben részt vett az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és Oroszország is.

A helyzet összetettségét mutatja, hogy Moszkva és Peking július elején közös nyilatkozatban felszólította Washingtont, azonnal állítsa le a THAAD rakétavédelmi rakétarendszer hadrendbe állítását Dél-Koreában. Az Egyesült Államok szerint a rendszerre – amelyet már szeptemberre hadrendbe akarnak állítani – az észak-koreai rakétafenyegetés miatt van szükség. Oroszország és Kína viszont azt állítja, hogy ez csak ürügy, az Egyesült Államok az ázsiai katonai infrastruktúráját akarja vele bővíteni, de azt kockáztatja, hogy felborul a térségben a stratégiai erőegyensúly.

Kapcsolódók

Kimaradt?