A lengyel parlament alsóháza megszavazta a marihuána orvosi célú alkalmazását

A lengyel parlament alsóháza (szejm) csütörtökön elsöprő többséggel megszavazta az orvosi marihuána legalizálására vonatkozó törvényjavaslatot.

A javaslatot a 460 tagú szejm 440 képviselője támogatta, ketten ellene szavaztak, míg egy lengyel honatya tartózkodott. A szabályozás értelmében az importált kannabiszból előállított termékek fogyasztása akkor számít legálisnak, ha ezt orvos rendeli el. A marihuána lengyelországi termesztését lehetővé tevő eredeti elképzeléseket a törvényhozásban elutasították. A törvényjavaslatot még a lengyel felsőháznak, a szenátusnak is el kell fogadni, valamint az államfőnek aláírni, hogy jogerőre léphessen.

Az orvosi marihuána körüli társadalmi vita Lengyelországban 2015-ben azt követően bontakozott ki, hogy elbocsátották egy varsói gyermekklinika orvosát, aki marihuánával kezelt epilepsziás fiatalokat.

A kannabisz legalizálásáról világszerte folyik a vita. Uruguay volt 2013-ban az első ország, amely teljesen törvényesítette a drog fogyasztását. A részbeni legalizálást, vagyis az orvosi célokra történő használat engedélyezését már számos országban lehetővé tették, Európában Németország, Ausztria, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Macedónia, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Szlovénia hoztak ilyen döntést.

Kapcsolódók

Kimaradt?