Porosenko: Putyin nem akarja rendezni a kelet-ukrajnai válságot

Vlagyimir Putyin elnök nem akarja a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktus rendezését – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból hívott össze, hogy az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a héten az ukrán állampolgárok vízummentességét.

Az elnök kiemelte: azzal viszont, hogy Putyin nem akarja végrehajtani a válság rendezését célzó minszki megállapodásokat, lehetővé teszi a válságért felelősök bíróság elé állítását és megbüntetését. A fehérorosz fővárosban aláírt dokumentumok alapján ugyanis Kijev akár nemzetközi bírósághoz is fordulhat - tette hozzá.

Porosenko kifogásolta, hogy Oroszország folyamatosan akadályozza a minszki megállapodások útitervének kidolgozását, továbbá a fogolycsere elakadt Kijev és a kelet-ukrajnai szakadárok között, amiért szintén Moszkvát tette felelőssé. Szavai szerint az orosz fél állandóan módosítja ezzel kapcsolatos álláspontját, ami arról tanúskodik, hogy egyáltalán nem akarja az ukrán foglyok kiszabadulását, holott erre kötelezettséget vállalt a minszki megállapodásokban.

Hozzátette: ez az egyik érve Kijevnek nyugati partnerei – az Európai Unió és az Egyesült Államok – felé, fenn kell tartani az Oroszországgal szembeni szankciókat. Az ukrán elnök bejelentette, hogy a jövő hét végén Berlinbe utazik, ahol Angela Merkel német kancellárral készül egyeztetni a fegyveres konfliktus rendezésének normandiai formátumban történő folytatásáról, vagyis Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével.

Egy kérdésre válaszolva kijelentette: nincs bocsánat Viktor Janukovics volt elnöknek, amiért behívta az orosz csapatokat a szuverén Ukrajna területére. Fontosnak nevezte egyúttal, hogy Janukovics perének a nyilvánosság előtt kell zajlania. A független Ukrajna történelmében precedensértékűnek nevezte, hogy egy ukrán bíróság megkezdte az eljárást Janukovics ellen hazaárulás vádjában.

Porosenko ismételten kifejezte reményét, hogy az ENSZ hajlandó lesz békefenntartókat küldeni a Donyec-medencébe. Szavai szerint a kelet-ukrajnai szakadárok megijedtek, tapasztalva, hogy nő a támogatottsága a nemzetközi közösségben az ENSZ-békefenntartók bevonásának azután, hogy a fegyvertelen EBESZ-megfigyelők autója felrobbant az általuk ellenőrzött területen, és az incidensben életét vesztette a misszió egyik amerikai tagja.

Kapcsolódók

Kimaradt?