A Hamász izraeli ügynöknek minősített és kivégzett három palesztint Gázában
A palesztin lakosságú Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet felakasztott három, Izraellel folytatott együttműködéssel vádolt helyi palesztint - jelentette a Mako, az izraeli kettes tévécsatorna honlapja.
A cikk szerint a Hamász közleményében izraeli ügynököknek nevezett gázaiak kivégzése összefüggésben állhat a Hamász egyik vezetőjének, Mázen Fukahának a március végi meggyilkolásával. Fukahát otthona előtt, a Gázai övezetben lőtték agyon, s az el-Hajját című, pánarab lap szerint támadói a tenger felől érkeztek, majd arra is távoztak a gyilkosság után. A Hamász közlése szerint a kivégzettek egyike Hán-Júniszban élt, és ötvenöt éves férfi volt, a másik férfi 30 éves és gázavárosi volt. A harmadik elítéltről nem közöltek részleteket. Fotó: timesofisrael.com
A Gázai övezetben a Hamász felügyelete alatt működő belügyminisztérium szerdán jelentette be: a Fukaha-ügyben a nyomozás arra jutott, hogy ügynökök segítették Izraelt a merénylet végrehajtásában. Izrael nem vállalta magára a Hamász-vezető megölését, sőt Avigdor Liberman védelmi miniszter vasárnap a Hamász belső leszámolásaként értékelte Fukaha lelövését. Gázából mégis Izraelt vádolták, és múlt héten a Hamász rövid videoüzenetben megfenyegette Izrael biztonsági vezetőit, köztük Libermant és Gadi Ejzenkot vezérkari főnököt, bosszút ígérve Fukaha haláláért.
Az izraeli katonai rádió a gyilkosság után arról számolt be, hogy az izraeli hadsereg küldöttei előzőleg több alkalommal is felkeresték Mázen Fukahának a másik palesztin területen, Ciszjordániában élő apját, és arra kérték, bírja rá a fiát Izrael-ellenes ténykedésének abbahagyására, és maguk is megfenyegették telefonon, hogy „messzire elér az izraeli biztonságiak keze”, ha nem függeszti fel tevékenységét. Jeruzsálem szerint Mázen Fukaha Ciszjordániából végrehajtott merényleteket szervezett Izrael ellen.
Fukaha temetésén bosszút esküdött a HamászA The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap szerint a három kivégzett férfinak nem volt köze Fukaha megöléséhez, hanem más Hamász-tagokról és katonai létesítményekről adtak át információkat az utóbbi harminc évben Izraelnek. A Hamász minisztériuma szerint bírósági tárgyalásukon lehetőséget kaptak a védekezésre.