Orosz lap: melegeket öltek meg Csecsenföldön

Csecsenföldön több mint száz férfit vettek őrizetbe „a hagyományostól eltérő nemi irányultsága miatt", közülük legkevesebb hárman meghaltak – írta a hétvégén online kiadásában a Novaja Gazeta című független orosz napilap.

A csecsen belügyi és kormányzati forrásokra, valamint a helyi melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) közösségére hivatkozó újság szerint ennél több halálos áldozat is lehet. A lap úgy értesült, hogy néhány őrizetbe vett személyt szabadon bocsátottak, akik aztán elköltöztek a túlnyomórészt muszlimok lakta, az Oroszországi Föderációhoz tartozó Csecsen Köztársaságból.A Novaja Gazeta úgy tudja, hogy a letartóztatottak között többen a csecsen mufti hivatalában dolgoztak, és a helyi vezető, Ramzan Kadirov ismeretségi köréhez tartoznak és van közöttük két televíziós műsorvezető is. A lap szerint az érintettek nem vállalták nyíltan nemi irányultságukat, mert az „a Kaukázusban egyenértékű a halálos ítélettel”.

A GayRussia.ru projekthez tartozó LMBT-aktivisták március elején négy észak-kaukázusi városban kértek engedélyt melegfelvonulás megrendezésére, de folyamodványaikat elutasították. A lap szerint az őrizetbe vételek a kezdeményezést követően kezdődtek el.

Kapcsolódók

Kimaradt?