Marad a második legmagasabb terrorkészültségi szint Nagy-Britanniában

Nem változik Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint - jelentette be szerda este Theresa May brit miniszterelnök. A londoni polgármester at mondta, hogy több rendőr lesz a város utcáin, és  New Yorkban is megerősítették a brit érdekeltségek körül a biztonsági intézkedéseket.

May a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) ülése után tett rövid nyilatkozatot Downing Street-i hivatala előtt a London belvárosában szerda délután elkövetett terrortámadásról.

A brit miniszterelnök szerda esti bejelentése értelmében Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

Több fegyveres és fegyvertelen rendőr az utcákon

Theresa May kijelentette: a merénylet helyszínének kiválasztása nem tekinthető véletlennek. A terrorista London szívében sújtott le, ahol a legkülönfélébb nemzetiségű, vallású és kulturális hátterű emberek ünneplik a szabadság, a demokrácia és a szólásszabadság jelentette értékeket.

„Ez a városrész nyújt otthon a világ legrégibb parlamentjének, és utcáit a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok szellemisége hatja át. Ezért vált e negyed azok támadásának célpontjául, akik ezeket az értékeket elvetik, de kudarcra van ítélve minden olyan kísérlet, amelynek célja ezeknek az értékeknek a megsemmisítése erőszak és terrorizmus révén” - fogalmazott szerda esti nyilatkozatában a brit kormányfő.

Nem sokkal korábban Sadiq Khan, London polgármestere kijelentette: szerda estétől megemelték a London utcáin járőröző fegyveres és fegyvertelen rendőri egységek létszámát. Khan hozzátette: szeretné megnyugtatni a londoniakat és a brit fővárosba látogatókat, hogy London továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb városa.

New Yorkban is jobban figyelnek

Manhattanben a brit konzulátus és az Egyesült Királyság ENSZ-missziója körül megerősítették a biztonsági intézkedéseket, és láthatóan megnövelték a bombakereső kutyák és a fegyveres terrorelhárítók számát - jelentette be James Waters, a New York-i rendőrség terrorelhárító részlegének vezetője.

James O'Neill rendőrkapitány ugyanakkor közölte, hogy New Yorkban jelenleg nincs terrorfenyegetettség.

Megerősítették a fegyveres rendőri jelenlétet a New York-i városháza és a központi pályaudvar környékén is. New Yorkban eddig mindig megerősítették a biztonsági intézkedéseket, amikor az Egyesült Államokban, vagy Európában terrortámadásokat követtek el. Így volt ez két éve a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett merénylet után csakúgy, mint például a párizsi vagy a brüsszeli merényleteket követően.

Kapcsolódók

Kimaradt?