Nagyon magas szinten vannak ellenségei a Heinekennek Magyarországon

 Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden egyaránt cáfolta, hogy a magyar kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot. A kormánytagok az atv.hu-nak nyilatkoztak az erről szóló sajtóhírre reagálva.

Semjén Zsolt kérdésre válaszolva leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. A törvényjavaslatot bíráló ellenzéknek a miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta megfontolásra, illetve azt "üzente": az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna. 

Az Igazi Csíki Sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági - jelentette ki Semjén Zsolt. A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult. A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borboly Csaba megkeresése után megfogalmazta javaslatát - közölte, hozzátéve: a lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy.

Semjén Zsolt szerint a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni. Hozzátette: ha érheti a kormányt kritika, akkor csak annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna megállapítani a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is. A miniszterelnök-helyettes szerint azt nem lehet megengedni, hogy egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát. 

Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?