Lázár János: nehéz hetek elé néz a Heineken

Végsőkig elszánt az Igazi Csíki Sör védelme érdekében, ezért a Heineken nehéz hetek elé néz – jelentette ki Hódmezővásárhelyen Lázár János kancelláriaminiszter. Kijelentése néhány órával azután hangzott el, hogy Semjén Zsolt a székelyföldi termék állami támogatásáról beszélt.

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, ami az Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt "igyekszik eltaposni" egy multi - mondta lakossági fórumán a miniszter. Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól - jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért "a végsőkig elszánt" a küzdelemben.

A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek. Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, a hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni - tudatta.

Magyarország tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát - hangsúlyozta Lázár János. Kifejtette azonban, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy cég kereskedelmi, profitszerzési céllal mások emberi méltóságát sértő jelképeket használ. A Heineken az 50-es években - éppen a politikai jelentése miatt - kifehérítette a csillagot sörösüvegein, és csak a '90-es évek óta használja újra a vörös csillagot - idézte föl a miniszter.

A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól.

Kapcsolódók

Kimaradt?