Idén tíz éves Sógor Csaba gyakornoki programja

Egykori gyakornokai számára szervezett Sógor Csaba képzési napot, annak kapcsán, hogy idén tíz éves az általa minden évben meghirdetett európai parlamenti gyakornoki lehetőség. A március 4-i, kolozsvári esemény tematikáját ugyancsak egy kerek évforduló adta: Románia európai uniós csatlakozásának tizedik éve.  

Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő meghívására az eseményen előadást tartott Polner Gergely, az Európai Parlament volt munkatársa, aki jelenleg egy ismert brit bank európai kapcsolatokért felelős osztályának vezetője Londonban. A szakember interaktív előadása kapcsán a jelenlévők jobban megismerhették a Brexittel kapcsolatos brit álláspontot és az Egyesült Királyság kilépése után várható folyamatokat. Komlóssy Józseftől, az Európa Tanács szakértőjétől – aki évtizedek óta lobbizik nemzetközi szinten az erdélyi magyar kisebbség ügyéért - szintén első kézből kaphattak hasznos információkat arról, hogy a nem kormányzati szervezeteknek (NGO) milyen szerepe és hatása lehet a diplomáciában. Ugyanakkor sor került egy olyan beszélgetésre is, ahol Sógor Csaba egykori gyakornokai – Molnár Zsolt, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Illyés Gergő, politikai elemző, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Virág István, az EP-képviselő brüsszeli asszisztense és moderátorként Demeter Katalin, az Erdély TV munkatársa - hazai és európai szempontok alapján kisebbségvédelmi kérdésekről, Románia tíz éves uniós tagságáról értekeztek. 

„E kettős jubileum alkalmából úgy gondoltuk, itt az idő felfrissíteni az elmúlt évek alatt kialakult kapcsolati hálót, és ezért szerveztünk egy olyan napot, ahol a kötetlen beszélgetések mellett szakmai előadásokra is sor kerülhetett: közösen visszatekinthettünk az elmúlt 10 évre, gondolkodhattunk arról, hogy hol tartunk az európai integrációban és milyen szerepünk lehet ebben a nagy európai családban” – mondta Sógor Csaba az esemény kapcsán.

Az RMDSZ-es képviselőnek az elmúlt 10 évben 120 erdélyi magyar fiatal gyakornoka volt a brüsszeli és strasbourgi irodáiban. Mint mondta, nem egyszerű feladat ezeket a kialakult kapcsolatokat éveken át ébren tartani, de meg kell próbálni, hiszen nagyon fontos időről időre találkozni, együtt gondolkodni, közösen vitatni meg a közösségünk ügyeit. „Arra törekszünk, hogy ezeket az erdélyi fiatalokat, akiknek hasonló az érdeklődési körük, akik szívesen foglalkoznak közéleti témákkal és mindnyájukban közös az a tapasztalat, hogy gyakornokok voltak az Európai Parlamentben, megpróbáljuk nem csupán a mi irodánkkal kapcsolatban tartani, hanem egymáshoz is közelebb hozni. Az erdélyi magyar közösség jövője szempontjából létfontosságú kérdés az, hogy élő kapcsolati háló és együttműködés legyen a fiataljaink között” – fogalmazott Sógor Csaba. 

Kapcsolódók

Kimaradt?