Vegyi támadást jelentettek az iraki Moszulból

Az iraki Moszul városában az elmúlt két napban tíz beteg került kórházba vegyi anyagok okozta sérülések miatt – állítja egy helyi orvos. A sérültek között öt gyerek van, mindannyiuk állapot stabil, nemsokára hazaengedik őket. Tüneteik között szemirritáció, hányás, köhögés szerepel - tájékoztat az EuroNews

Egyikük apja így emlékezett vissza: "A bomba a házunkba csapódott be, pont a nappalinkba, ahol ültünk. Nagyon büdös volt, valamiféle gáz jött belőle. A gyerekeim megégtek, légzési nehézségeik voltak és szilánkok csapódtak a testükbe".

A városban az Iszlám Állam állásait támadják a kormány katonái és a kurd milicisták. A várost alig ezer iszlamista foglalta el, de megtartásáért körülbelül tízszer ennyien küzdenek.

A városért 2016 ősze óta harcolnak, időközben legalább 28 ezer civil menekült el a vérontás elől más településekre vagy külföldre.

A város keleti felét három hónap alatt visszafoglalták a kormányerők, de az iszlamisták továbbra is tűz alatt tartják. Ha Moszult elfoglalják a kormányerők, akkor az Iszlám Állam elveszíti utolsó nagyvárosi hadállását az országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?