banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Menekülnek a civilek Moszulból

Február 19-e óta - amikor az iraki kormányerők átkeltek a Tigris folyón, és megkezdték a nyugati városrész visszafoglalását az Iszlám Állam fegyvereseitől - 16 500 ember menekült el onnan, és csak az elmúlt két napban 12 700-an hagyták el Nyugat-Moszult – mondta egy ENSZ-szóvivő, aki szerint számítani lehet a menekültáradat további jelentős növekedésére.

Összességben eddig csaknem 177 ezer ember hagyta el Moszult és környékét. A nyugat-moszuliak elsősorban a délebbre fekvő Hammám al-Alilba mennek, ahol ellenőrzésen esnek át, majd tovább folytatják útjukat a menekülttáborokba és -központokba, ahol orvosi ellátást, élelmet, vizet, tisztálkodási szereket és takarókat kapnak.

Az iraki hatóságok humanitárius szervezetekkel karöltve készülnek az újabb menekültek befogadására, jelen pillanatban további 85 ezer főnek tudnak menedéket nyújtani, de folyamatosan bővítik a menedékhelyek kapacitását.

Az iraki hadsereg február 19-én indította meg hadműveletét Nyugat-Moszul visszafoglalására. A dzsihadisták 2014 júniusában vonták uralmuk alá a második legnagyobb iraki várost. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly október 17-én indítottak támadást az Iszlám Állam iraki fellegvárának számító Moszul ellen. A keleti városrészt januárra sikerült felszabadítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?