Spanyol sajtó: azonosították az ingyen lakomákat kedvelő romániaiakat

A térfigyelő kamerák felvételei és tanúvallomások alapján azonosították a spanyol hatóságok azokat a román állampolgárokat, akik fizetés nélkül távoztak a napokban egy vendéglőből, 2000 eurós kárt okozva az étterem tulajdonosának – számolt be a helyi sajtó értesüléseire hivatkozva a PRO TV.

Kiderült, hogy romániai romák egy csoportjáról van szó, akik sportot űznek abból, hogy ingyen fogyasszanak León tartomány vendéglőiben. Egyelőre csak azonosításuk történt meg, egyiküket sem vették még őrizetbe.

A hatóságok munkáját segítette egy másik pórul járt étteremtulajdonos a Ponferrada nevű kisvárosból, aki egy közösségi oldalakon keringő fotó alapján felismerte a fizetés nélkül távozók némelyikét. Ezt a vendéglőst 10 és 15 ezer euró közötti összeggel károsította meg a lakodalmat ülő 200 fős romániai vendégsereg – írja az elconfidencial.com.

A spanyol portál fényképeket is közölt az ingyen lakomák kedvelőiről. A Facebookról származó felvételekről az derül ki, hogy luxusautókkal járnak, és annak ellenére nem szeretnek fizetni, hogy nagy euróköteget lobogtatva fotózkodnak.

A 2000 euróval megkárosított bembribréi étterem-tulajdonos a spanyol sajtónak elmondta, hogy egy keresztelő megünneplésére érkezett vendégei elő- és főtételt, illetve harminc üveg tömény italt rendeltek, és önfeledten mulattak. Egy idő elteltével mintegy vezényszóra a vendéglő kijáratánál teremtek, szinte egymást letaposva távoztak, és az utánuk szaladó pincéreket azzal fenyegették, hogy elgázolják őket a luxus járműveikkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?