Fizetés nélkül távozott egy spanyol étteremből 120 romániai vendég

Mintegy 2000 euróval károsított meg egy spanyol vendéglőst 120 romániai, akik ettek, ittak, majd fizetés nélkül távoztak.

A Digi24 madridi tudósítójának beszámolója szerint az eset Leon tartomány egyik kisebb településén, Bembibrában történt. Az étterem tulajdonosa a hírtelevíziónak elmondta, a romániai vendégek azzal állítottak be, hogy egy keresztelőt ünnepelnének meg.

Harapnivalót, ásványvizet, üdítőket és 30 üveg viszkit rendeltek. Amikor mindent elfogyasztottak, mintegy vezényszóra a vendéglő előtt leparkolt autóikhoz siettek. A megrökönyödött pincérek megpróbálták megakadályozni távozásukat, de azzal fenyegetőztek, hogy elgázolják őket.

A vendéglős nem törődött bele a történtekbe, jelentette az esetet a hatóságoknak. Abban reménykedik, hogy az étterem térfigyelő kamerájának felvételei alapján sikerül azonosítani a hirtelen távozó romániaiakat.

 

Kimaradt?