Házi őrizetbe helyeztek egy vezető koszovói szerb politikust

Házi őrizetbe helyezte egy koszovói bíróság szerdán Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikust, akinek az ügye újratárgyalását rendelte el a helyi fellebbviteli bíróság a múlt héten.

A fellebbviteli bíróság múlt csütörtökön megsemmisítette az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága által egy évvel ezelőtt meghozott ítéletet, amely háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság miatt kilenc év letöltendő börtönbüntetést rótt ki a politikusra.

Belgrád Ivanovic azonnali szabadon bocsátását követelte, valamint azt, hogy szabadlábon várhassa meg az ügyének újratárgyalását. A koszovói politikus 33 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Oliver Ivanovic hazaérkezésekor úgy fogalmazott: ezzel harcának csak egy szakasza ért véget, és az a célja, hogy bebizonyítsa, teljesen ártatlan az ellene felhozott vádakban. 

Oliver Ivanovicot tavaly januárban háborús bűnök elkövetésében bűnösnek mondta ki a bíróság, mert bizonyítottnak találta, hogy a férfi 1999 áprilisában, a koszovói konfliktus idején Kosovska Mitrovica déli részén részt vett albánok egy csoportjának meggyilkolásában, de egy másik, 2000-es gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjában ártatlannak találta.

Az EULEX bírói testületének elnöke, Roxana Komsa az ítélethirdetéskor elmondta, hogy 1999 áprilisában a szerb erők tisztogatási akciókat szerveztek Kosovska Mitrovica albánok lakta részében, több albán családot elüldöztek otthonukból, a férfiakat külön választották a nőktől és a gyerekektől. Abban az időben Ivanovic a félkatonai alakulatok tagja volt, kék egyenruhát és fegyvert viselt, tisztában volt azzal, hogy az akció albán civilek elüldözésére és meggyilkolására irányul, és önként lépett fel, tudva, hogy gyilkosságra lehet számítani. Az ítélet szerint nem lehetett viszont megállapítani, hogy Ivanovic a szerb félkatonai erők vezetőjeként vagy a szerb rendőrök főnökeként lépett-e fel.

A koszovói konfliktusban több mint tízezer ember vesztette életét, zömmel albán nemzetiségűek, de szerbek, romák és mások is voltak a halálos áldozatok között.

Oliver Ivanovic - a koszovói Szociáldemokrata Párt (SDP) vezetője - volt az első magas beosztású helyi szerb politikus, aki ellen az EULEX bírósága az albánok ellen elkövetett háborús bűnök miatt eljárást indított.

Kimaradt?