Ámokfutót kerestek egy német iskolában

Ámokfutás gyanúja miatt nagyszabású rendőri intézkedés kezdődött szerda délelőtt a németországi Mendenben egy iskolában. Az illetékes közigazgatási hivatal később közölte, hogy a riasztás téves volt.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kisváros rendőrségének szóvivője az N24 hírtelevíziónak elmondta, hogy nincs információjuk sebesültekről vagy halottakról. A rendőrök egyelőre felfegyverzett személyt sem találtak az iskola területén, de még nem fejezték be az ámokfutás gyanújára előírt műveleteket - mondta Dietmar Bronowsky. Hozzátette, hogy a riasztás az iskolából érkezett.

A Der Westen című lap az online kiadásában azt írta, hogy egy fegyveres férfi lehet az iskolában. A Focus online hírportál szerint röviddel 11 óra után riasztották a rendőröket a mendeni Hönne szakközépiskolába (Hönne Berufskolleg), ahol több mint kétezren tanulnak. A helyszíni beszámolók szerint a környéket ellepték a rendőrök, az iskola felett rendőrségi helikopter körözött, a tanulókat és a tanárokat pedig hangosbeszélőkön keresztül felszólították, hogy zárkózzanak be az osztálytermükbe.

Az illetékes arnsbergi helyi közigazgatási hivatal (Bezirksregierung Arnsberg) sajtóosztálya később egy Twitter-üzenetben közölte, hogy a riasztás téves volt. Még később hozzátették, hogy az eset feltárására indított rendőrségi vizsgálat lezárásáig hivatalosan „várhatóan” téves riasztásról lehet beszélni.

Kimaradt?