Légicsapás végzett az al-Kaida egyik vezetőjével

Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette szerdán, hogy egy február 4-i szíriai légicsapásban megölték Abu Hani al-Maszrit, az al-Kaida egyik veterán parancsnokát, aki még a 80-as években csatlakozott a terrorszervezethez.

A Szíria északnyugat részén, Idlíb város térségében megölt al-Maszri „kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel és Ajman az-Zavahrival”, az al-Kaida korábbi, illetve jelenlegi vezetőjével – írta közleményében Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.

Al-Maszri „felügyelte az 1980-as és 90-es években az al-Kaida számos táborának létrehozását és működtetését Afganisztánban, ahol olyan terroristák ezreit toborozták, nevelték, képezték ki és fegyverezték fel, akik azután szétszóródtak a térségben és a világban” – közölte Davis.

A Pentagon közleménye szerint egy nappal korábban egy másik Idlíb közeli bombázásban „tíz szélsőségest öltek meg egy, az al-Kaida által találkozóhelyként használt épületben”.

Az Egyesült Államok szíriai légicsapásai sokáig az Iszlám Állam szervezete ellen irányultak, néhány hónapja azonban megsokszorozódtak az al-Kaidát célzó csapások – idézi fel az AFP francia hírügynökség.

E bombázások megroppantották „az al-Kaidának azt a képességét, hogy támadásokat szervezzen az Egyesült Államok vagy annak külföldi érdekeltségei ellen” – állította a Pentagon szóvivője.

Az északnyugati Idlíb tartomány területének többségét a szíriai lázadókkal szövetséges Dzsabhat Fatah as-Sám szervezet tartja ellenőrzése alatt. A szervezet korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai szárnyaként működött, tavaly azonban névleg szakított az al-Kaidával.

A Pentagon által sikeresnek mondott pénteki-szombati légicsapások után néhány nappal az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) arról számolt be, hogy 46 ember, köztük 24 civil halt meg kedden idlíbi dzsihadista célpontok ellen végrehajtott légicsapásokban. A nagy-britanniai székhelyű emigráns szervezet értesülései szerint ismeretlen felségjelű harci gépek kedd hajnaltól tíz hullámban támadták Idlíb kormányzóság székhelyét.

Dzsihadista célpontokat az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Oroszország légiereje is rendszeresen támad Szíriában.

Kapcsolódók

Kimaradt?